Nemes István: Radnóti Miklós költői nyelve - Irodalomtörténeti füzetek 94. (Budapest, 1979)
IV. A képszerűség eszközei
dóját tekintve inkább József Attilával mutat közelebbi rokonságot.50 A felhőhöz fűződő megszemélyesítései más verseiben is megtelnek áttételes informádótöbblettel. A közeledő háború veszélyeit úgy sejteti, hogy a lenyugvó naptól pirosra festett felhő szemléletéhez a vér képzetét asszociálja: „Felhőt öltek, vére hull az égen,. ..” {Háborús napló, 1935—36.) Ugyanígy bujkál bizonyos mögöttes tartalom egyik halvány reményt sugalló versének megszemélyesítésében is. A vers csendes esti hangulatot áraszt tájrajzával. De belevegyül a tájrajzba a riadalom is. Magában a tájban a közeledő égiháború feszültsége van jelen, ez a feszültség azonban egy világméretű háború veszélyét jelzi. Megszemélyesítését ezért építi hangképzetre: „Két felleg ül az esti ég / nehéz hajában és egymásra dörmög,.. ."{Éjfél, 1937.) Gyakran alkot egy-egy jellegzetesen újszerű megszemélyesítést a felhőből keletkező zivatarral és záporral is. Úgyszólván kivétel nélkül gyors megjelenésük és hirtelen tovatűnésük teszi lehetségessé a metaforikus azonosítást. A megelevenítés ugyan vitalisztikusan mozgalmas, mégis már lényegkutató megfigyelést árul el. A mozgásélmények és hangélmények felfokozottak ugyan, az ábrázolás azonban bájosan konkrét: „A zápor már / a kertfalon futott, I ... I Szoknyáját összekapta és / kék ég derült / a lábaszárán.” {Estefelé, 1932. ) — „Tapsolva szétfutott a zápor, s itt köröskörül / üresen világit a környék és szuszog,. ..” {Hőség, 1933.) Ha lassúbb mozgást, tempós járást asszociál hozzá, a markáns hangulatfestő ige akkor is kiélezett ábrázolást eredményez: ,(Zápor marsolt át a gyönge erdőn, / tükrösre lépte a fák levelét,...” (Táj, változással, 1933. ) Másutt a rohanó zápor megelevenítésében a rombolás képzete uralkodik. A sajátos erejű igei állítmányok, jelzők és módhatá-50 József Attila néhány tájverse hasonlít leginkább Radnóti természetleírásának mozgalmasságához, pl. „bóbiskol, zizzen a kalász, / Vihar gubbaszt a lombokon” (Nyár) - „Zúdul a szél a rétekre, / sóhajunkkal keveredve, / Dohog a föld, zúg a búza, / zeng a búza." (Búza) Hasonlóság van a két költő' között a kozmikus méretek mikrokozmikussá szelídítésében is. 200