Nemes István: Radnóti Miklós költői nyelve - Irodalomtörténeti füzetek 94. (Budapest, 1979)
IV. A képszerűség eszközei
A vers formája tökéletes egységet alkot az egységes gondolatrendszerrel: benne egyetlen „díszes” elem sincs. A komor hangulat csak a klasszikusan legegyszerűbb eszközöket tűri meg. Ritmusa szimultán (jambikus, de minden sora kivétel nélkül magyarosan is ritmizálható).71 71 A három tájleíró vers (Hőség, Hajnali kert, Októberi erdő) elemzése ismét felveti a modern lírai realizmus plasztikus jellemzésének szükségességét. ^Kritériumainak tüzetesebb leírását megkönnyíti, ha szembesítjük 19. századi elődjével: mi a közös, mi az eltérő Petőfi és József Attiláék realizmusában? Mindkét lírai realizmus meghatározó eleme a költői leírásgyakori használata. Ez az elem feltétlenül közös bennük. A leírás módszere azonban eltérő. Leírásaikban Petőfiék modell-közeliek. Igényük, hogy ráismerhetően legyen érzékletes a táj, amelyről írnak: a Tisza, az Alföld, a Kiskunság stb. Innen ered pl. a pontos földrajzi helymegjelölés is Petőfi verseiben: „Nyári napnak alkonyulatánál / Megállék a kanyargó Tiszánál / Ott, hol a kis Túr siet beléje. . .” (A Tisza) — „Újra láttam végre születésem földét, / A szép Kiskunságot! Bejártam a rónát, / Melyet átölelt a Tisza-Duna karja, I S ölében, mint kedves mosolygó gyermekét / Az anya, úgy tartja. ..” (Kiskunság). József Attiláék ehhez mérten a táj vagy az emberi környezet leírásában elvontabbak. fjem egy tájat, nem egy külvárost írnak le, hanem a tájat úgy, mint a természet és a benne élő emberi közösség részét, vagy a külvárost mint a külvárosi világ egy részét. Általánosító irányban távolítják el a befogadót az esetleg meglevő konkrét modelltől, még akkor is, ha azt megnevezik. Pl. József Attila Holt vidék, Külvárosi éj c. költeményében semmiféle konkrét földrajzi helymegjelölés nincs; vagy Radnóti Miklós Istenhegyi kert, Veresmart c. versei csupán címükben jelölnek pontos földrajzi nevet, maga a leírás már általánosít, minden őszi kertre vagy futóárokkal fölárkolt tájra, „megsebzett” vetésre ráillik. Különbség még továbbá, hogy a 19. századi klasszikus realizmusban a szépirodalmi norma központi kérdése a valóságábrázolás. A lírai szubjektum többnyire háttérbe szorul, a valóságot gyakran mintegy kívülálló személyként ábrázolja a költő. Stílusára ezért jellemző, hogy kevés benne az expresszív kifejezés. A 20. században az ábrázoló funkcióval szemben a kifejező funkció erősödik fel. Vö. Zsilka Tibor: A stílus hírértéke. Bratislava, 1973. 30. A kétféle realizmus, ezen belül a modern lírai realizmus leírása behatóbb elemzést igényel. Mi csupán néhány olyan jellemzőre utaltunk, amelyek az elemzett versek tanulságaiból következnek. 259