Oltványi Ambrus (szerk.): Vörösmarty Mihály: Drámák VI. Czillei és a Hunyadiak. Hunyady László - Vörösmarty Mihály összes művei 11. (Budapest, 1966)

Jegyzetek - Egyéb jelölések - Czillei és a' Hunyadiak

A források szerint mindenkor nagy eréllyel képviselte családja érde­keit. Hunyadi László kivégeztetése után — bátyjával, Szilágyi Mihály­­lyal együtt — széleskörű tevékenységet fejtett ki fegyveres erők szer­vezése, majd Mátyás királlyá választásának biztosítása érdekében. A Hunyadi-birtokok jövedelmeit Mátyás uralkodása idején is ő kezelte. 1483 körül halt meg. Gara Mária Hunyadi János fiát és Garai László leányát a két politikus közötti szövetség megpecsételése céljából jegyezték el egymással. Egyes kútfők szerint a házasságot valóban meg is kötötték. Az okleveles források Garai Lászlónak csupán egyetlen, Anna nevű leányáról tud­nak. A XIX. századi irodalmi feldolgozásokban azonban Hunyadi László menyasszonya mindig Gara Mária néven szerepel. Agnes Költött alak. Ronow Agnes figuráját — egyes forrásoknak V. László megmérgeztetésére vonatkozó utalásaira támaszkodva — először KussuER léptette fel „Mathias Corvinus” c. müvében. (L. erről bőveb­ben a 289—290. lapokon.) Egyes adatok tanúsága szerint viszont a későbbi köztudat — bizonyára a sok Hunyadi László- és V. László­­dráma hatására —- már valóságos, történeti személyként tartotta számon. Mikszáth pl. egy 1870-ben megjelent cikkében így ír: „Hogy a nőkben is egész a legnagyobb fokig kifejlődhetik a jellem, bizonyítja a világtörténet: D’Arc Johanna, Corday Sarolta, Ronow Ágnes. . .” (Mikszáth Kálmán Összes művei. 51. k. Cikkek és karcolatok. I. Bp. 1964. 17.) Hasonló értelemben utal Ronow Ágnes alakjára menyasz­­szonyához, Mauks Ilonához szóló, 1872 ápr. 3-i levelében is. (Mikszáth Kálmán levelezése. Bp. 1961.1. k. 46.) * Szilágyi Erzsébet Az alábbiakban rövid időrendi áttekintést adunk a Czillei és a' Hunyadiak cselekményének alapját szolgáltató fontosabb történeti eseményekről, kitérve a Czillei megöletése utáni — a tervezett dráma­trilógia további részeinek anyagává szánt — mozzanatokra is: 1456. júl. 4—22. Nándorfehérvári csata 1456. aug. и. Hunyadi János halála 1456. okt. Futaki országgyűlés; Ciliéi az ország kormányzója lesz 1456. okt. 23. Kapisztrán János halála 1456. nov. 9. Ciliéi Ulrik halála Nándorfehérvárott 334

Next