Pais Dezső - Benkő Loránd (szerk.): Alak- és mondattani gyűjtelék - Nyelvtudományi értekezések 46. (Budapest, 1965)
Zsilka János: Az esetrendszer – implicit formák, anorganikus kiegészülések
AZ ESETRENDSZER-IMPLICIT FORMÁK, ANORGANIKUS KIEGÉSZÜLÉSEK I. A transzformációs összefüggéseken alapuló formák és az esetek összefüggései A) — Az esetek és mondatformák összefüggései; mondatformák és formacsoportok. Mondatformák, illetőleg formacsoportok és az esetek összefüggései. Az ókortól kezdve az esettartalmak meghatározása szintagmák alapján történik. Például az alábbi mondatokban: __________I_______________Ft F2 (A lovas) átugratja a lovával az akadályt (A kertész) öntözi vízzel a virágokat , az esettartalmakat a.következőképpen határozzák meg: I — F! I-F2 Ha pedig az F1-nek vagy az F2-nek valamely főnévi határozója (F3) van: F!-F3 f2 — f3 Ez a felfogás jellemzi Hjelmslev elméletét is, aki az esettartalmat mint két dolog legáltalánosabb viszonyát határozza meg. Az esettartalmak meghatározására tehát az ókortól kezdve napjainkig az izoláció jellemző. A mondat összefüggéseiből kiemelnek két elemet, és úgy gondolják, hogy a két elem közötti viszony a közöttük levő közvetlen összefüggés alapján kimerítően meghatározható. A mondatból kiragadott szintagmatikus viszonyok a maguk értéküket azonban csak a mondat összefüggésein belül nyerik el. Ahhoz tehát, hogy az esetekről pontosabb képünk alakuljon ki, szükséges, hogy az izoláló eljárás során meghatározott tartalmakat eredeti összefüggéseik közé visszahelyezzük. Az elemek puszta egymás mellé helyezéséből — egy közös mondatformái] belül — azonban még nem derül ki, hogy az esettartalmak valóban belsőleg feltételezik egymást. Ugyanis mondhatom: (A kertész) öntöz vízzel. (A kertész) öntöz(i) a palántákat. A teljes mondat pedig: (A kertész) öntöz(i) a vízzel a palántákat