Péter László: Espersit János, 1879-1931. Ismeretlen adatok Juhász Gyula és József Attila életéhez, költészetéhez - Irodalomtörténeti füzetek 1. (Budapest, 1955)

9. József Attila pártfogója

a jövő legnagyobb költője lesz! ’Ez pedig a kislányom’ — és rám mutatott. ’A kislányom? János bácsi mindig mint kislányomat emlegette és én azt vártam, pedig most itt van egy hölgy előttem, és én zavarban vagyok’, mondta Attila. ’No, akkor ismerkedjetek össze’ — és édesapám otthagyott minket, átment a másik szobába. Erre Attila minden bevezetés nélkül rámutatott egy székre és rám­szólt : ’Kérem, üljön le oda,’ ’Egy kicsit talán odébb, így, hogy a nap az arcára is süssön, ne mozogjon és mosolyogjon.’ Papírt, ceruzát vett a kezébe és szembe leült velem, és merően nézett. Uram, Isten, ez a fiú talán megzavarodott, gondoltam magamban. Most mi lesz? Nagyfélve megkérdeztem, hogy talán le akar raj­zolni? ’Majd megtudja! Csak üljön nyugodtan és mosolyogjon!’ Elképzelhetik, hogy én milyen nyugodtan ültem és milyen bájosan mosolyoghattam. Attila ült velem szemben, nézett és írt, nézett és írt. Én pedig félelemben szinte megkövültén ültem. Végre abba­hagyta az írást és odajött, átnyújtotta a papírt ezekkel a szavakkal : ’Ezt tegye el jól, mert erre még egyszer nagyon büszke lesz!’ Egy vers volt, ehhez kellett modellt ülnöm. A vers címe : Leány­­szépség dicsérete. Espersit Cacának.« »így ismerkedtünk meg 1923. március 1-én. Nem akartam akkor elhinni Attilának, pedig igaza lett! Nagyon büszke lettem és vagyok erre a versére és a többire is. Ezt a versét még több verse követte, amelyeket hozzám vagy nekem írt, a további isme­retségünk alatt.« »Majd két éven át lakott nálunk, hosszabb­­rövidebb megszakításokkal. A fivéremmel laktak együtt, két egymás­melletti szobában, mivel apámnak háztartása nem volt, így Attilát több makói család vállalta el kosztra ; be volt osztva, hogy hol ebédel vagy vacsorázik. így szegény gyerek vándorolt egyik helyről a másikra, ha enni akart.« »Nagyon fiatal kora ellenére roppant öntudatos, büszke volt. Mindig tudta, érezte saját értékét, és meg volt győződve arról, hogy ő még lesz valaki!« »Vitatkozni nagyon szeretett, képes volt fél napokat átvitatkozni, körömszakadtáig védte a vélt igazát.« »Verseit leginkább éjjel írta, éjfélutántól sokszor reggel 9-ig is. Ebben az időben írta a ’szonett-koszorúját’. Majdnem négy hónapig dolgozott rajta : 1923 január végén kezdte és május 18-án végezte.« Más összefüggésben bizonyára érdemes lesz majd Espersit Mária másvonatkozású visszaemlékezéseit180 is közzétenni, itt most néhány érdekes dokumentumot idézünk belőle. »Édesapámat nagyon szerette — írja Espersit Mária — és nagyon ragaszkodott hozzá. Édesanyjának egyetlen fényképét apámnak adta. Ezzel 180 Vő. 178. j. 52

Next