Péter László: Espersit János, 1879-1931. Ismeretlen adatok Juhász Gyula és József Attila életéhez, költészetéhez - Irodalomtörténeti füzetek 1. (Budapest, 1955)

8. Juhász Gyula barátja

szegedi ünnepléséről szólnak.114 Örömmel konferálják be a makói lapok 1922 őszén is, hogy a költő készül Makóra Hans Müller Tüzek című drámájának bemut at ója előtt prológust olvasni,115 s szomorúan közük, mikor betegsége miatt a bevezető elmarad.116 Ugyanez év telén ismét lelkesen harangozzák be, hogy a Stefánia­­szövetség, melynek mozgatója Móra Ferenc barátja, Diósszilágyi Sámuel kórházi főorvos volt, műsoros ünnepélyt rendez, s ezen Juhász Gyula és Móra Ferenc is szerepel.117 Nagy az öröm. hogy ez december 10-én meg is történik, s Juhász Gyula Petőfiről tart értékes előadást, tekintettel a közelgő Petőfi-centenáriumra. Érde­mes a megörökítésre, hogy Juhász Gyula előadásának jelentős részében Petőfinek a népköltészettel való kapcsolatáról beszélt, rámutatva a nagy magyar költő életművének jelentőségére, érde­meire, hogy »a korabeli műköltészet megkövült elemeit a nép­­költészet friss forrásvizével hajlékonyabbá és változatosabbá tette.« »Kár — mondja a beszámoló újságcikk118 — hogy Juhász Gyula előadói képességei nem tudják követni nagy szellemének röptét. . .« Móra Ferenc fölolvasta Az aranyszőrű bárányt, s Espersit is szerepelt, előbb Móra-, majd Juhász Gyula-versekkel, végül pedig »József Attila főgimnáziumi tanulónak egy Juhászhoz írt szonettjét is előadta.«119 A Petőfi-centenárium több költőnket megihlette: Babits is (Petőfi koszorúi). József Attila is (Petőfi tüze), Juhász Gyula is (Petőfi-centenárium) az igazi Petőfit idézte — a Horthy-rendszer hivatalos ünnepségein, a hazafias frázisokat pufogtató szónokok meghamisította Petőfi ellenében. Juhász Gyula még egy másik verssel is adózott a nemzeti szabadság és a társadalmi haladás 114 Juhász Gyula jubilál. MRÍT 1923. mái. 15. (Vezércikk, nyilván Espersit írta.) — Juhász Gyula jubileuma. MFrÚ 1923. máj. 16. — Espersit János, Juhász Gyula. (Vezércikk) MTfÜ 1923. mái. 20. — Később is idézik a Nyugatból Tóth Árpád Juhász Gyula-cikkét : MRtX 1923. jón. 21. — Juhász Gyula jubileumával kapcsolatban 1. még József Attila 1923. május 14-i levelét (József Jolán, JA 178. 1.). 115 Juhász Gyula a makói színházban. MFrŰ 1922. szept. 5., 6. — Juhász Gyula Makón. MtT 1922. szept. 5. 116 Juhász Gyula konferánsza elmaradt. MFrtJ 1922. szept. 7. 117 Juhász Gyula és Móra Ferenc Makón. MFrÚ 1922. dec. 8. — Móra Ferenc és Juhász Gyula. MRŰ 1922. dec. 10. 118 A Stefánia egyesület műsoros estje. MRÜ 1922. dec. 12. 1191. h. — Külön fejezete Makó irodami hagyományainak Móra Ferenc és Makó kapcsolata. Móra — ahogyan Juhász Gyula Espersittel, éppúgy — Diósszilágyi Sámuellel tartott szoros barátságot. L. Diósszilágyi Sámuel, Móra Ferenc a »tiszteletbeli makai«. Makó 1935. — Vő., Emlékezés Móra Ferencre. Makó 1938. — A Juhász Gyulával való együttes makói útjain kívül még a következőkről találunk nyomot a makói sajtóban: Móra Ferenc Makón. MRT? 1923. júl. 7. (Hír arról, hogy Móra háromhetes 32

Next