Péter László: Espersit János, 1879-1931. Ismeretlen adatok Juhász Gyula és József Attila életéhez, költészetéhez - Irodalomtörténeti füzetek 1. (Budapest, 1955)

12. Életműve

12 Espersit János életműve nem tartozik sem nemzeti irodal­munk, sem nemzeti művészetünk történetének legelső vonalába. Szereplése, munkássága a dicsőség nélkül küzdő közkatonák áldo­zatos, önzetlen harcához fogható: szinte a névtelenség homá­lyában maradva segítette elő a nálánál- nagyobbak, az alkotó tehetségek, Juhász Gyula, József Attila és a többiek írásművésze­tének, festői képességeinek minél gazdagabb kibontakozását. Ennek az olvasott, kultúrált, haladó gondolkodású, melegszívű vidéki literátusnak minden küzdelméért, fáradságáért, anyagi romlásáért elégtételt jelentett, ha párt fogolt jainak, barátainak sikereit, művé­szi eredményeit segíthette és láthatta. Világnézete, politikai állás­pontja, amely mellett haláláig kitartott, erősítője, ösztönzője volt költőbarátai társadalmi-politikai költészetének, egyengetője élet­­szemléletük fejlődésének, s ha Juhász Gyula is, de főként József Attila túl is jutott eszmei fejlődésében az ő radikális, polgári, antifeudális lázadásán és mindinkább elavuló romantikus libera­lizmusán, mindkettejük életének egy-egy szakaszán szemnyitónak, előremutatónak bizonyult. Espersit János jellemszilárdsága, őszinte, önzetlen és harcos hite eszméi igazságában és győzelmében, az értük vállalt áldozat és harc pedig nemcsak Juhász Gyulát, nemcsak a fiatal diák József Attilát ejtette rabul, s vívta ki szeretetüket, megbecsülé­süket, de mai életünk, mai harcaink számára is példát mutat. 6 Péter László: Espersit János 81

Next