Péter László: Juhász Gyula a forradalmakban - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1965)
A bukás után
A Prelogg Józsefhez intézett nyílt levélből kitűnt, hogy Juhász Gyula költői önérzettel vallotta magát a haladó ifjúság vezérének. Aligha tévedek, ha Ifjúság c. versének létrejöttében Ady Ifjú szívekben élek c. költeményének ihletését tételezem föl. Juhász tudatosan vette át a fáklyát Adytól, s tartotta magasra ifjú követői ■elé. Nem rajta múlott, hogy ez a tábor 1919 őszén megfogyatkozott, s az ifjúság egy része, sajnos, többsége, megtagadta őt és az ellenforradalmi zászló alá állott. De a fiatal újságírók és ifjú költők kis csapata, amely melengető övként vette körül a fehérterror hidegében didergő költőt, kárpótolta őt a csalódásáért. Nekik küldte, az egyik ígéretes tehetségű tagjuknak, Nagyfalusi Jenőnek ajánlott versét szept. 18-án, midőn Nagyfalusit elütötték a Lázár-alapítvány díjától. Az ifjú diákpoétát 1919. jan. 16-án Juhász Gyula mutatta be a szegedi közönségnek a Tűz estjén Költőavatás címmel tartott előadásában. Jobban megértjük a költőnek József Attila pályakezdésében betöltött szerepét, ha tudjuk: a makói diák kétségkívül a legnagyobb, ám nem egyetlen fölfedezettje. Már 1913-ban a pozsonyi Reményi József novelláskötetét buzdító előszóval látja el, s egy másik ottani írástudót, Paál Balázst levéllel serkenti. 1916-ban Sípos Iván verseskötetét költeménnyel méltatja (Bírálat helyett), 1918-ban Bors László könyvét dicséri, Joó Tibor verseiből érzi ki a tehetség jeleit, 1919-ben Zágon István első drámáját fogadja elismeréssel, Ambrus Balázs kötetét méltánylással. 1920-ban Terescsényi Györgyöt indítja pályájára. Utóbb Berczeli Anzelm Károlyt is ő pártfogolja, védi még bíróság előtt is. Közvetlenül József Attila előtt, 1922-ben Szépkúti Miklós első verseskötetéhez is előszót ír. A Hétfői Rendkívüli Üjság 1923. febr. 12-i számában Juhász tréfálkozik is ezzel: „Ma a költő az első hosszú nadrágjával együtt kiadja az első verseskönyvét is, lehetőleg Juhász Gyula előszavával. Ez, ha nem használ is, de semmi esetre sem árt, mert az öreg Juhász szereti a fiatalokat...” Versében is magához öleli őket: Ti vagytok az enyémek: fiatalság. A dalomat én nektek dalolom. Felétek fordítom reményem arcát, Elétek lengetem a lobogóm. A rút, a rossz véneknek ellenében Hozzátok pártol csüggedő hitem S a hajnalló jövő piros ködében A koszorúm mind hozzátok viszem. (Ifjúság) Szilárd a hite az ifjúságban, a fölpirkadó jobb jövőben, de a már-már fojtogató magány, amely elől a munkásmozgalomban is menedéket talált, az ifjúság szemetében is föloldódást keres: Szeressetek fiúk, hű fiatalság, Engem, kinek tavasza elfagyott, Ki holt kikelet betege vagyok! Juhász számára az elfagyott tavasz és a holt kikelet: egyszerre jelenti örömtelen ifjúságát és az évi márciusi, áprilisi eltemetett álmait. A vers befejezésében visszacseng A vén cigánynak . . . hangütése: ő már nem éri meg annak az ünnep-269