Polinszky Károly (szerk.): Műszaki lexikon 3. köt. N-Z. - 1974. - Műszaki lexikon 3. (Budapest, 1974)

MŰSZAKI liXIKI I WIGNER JENŐ mondta: Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a leg­fontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi ja­vakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha néz­heti a csodaszép napvilágot, ha együtt lehet azzal, akit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek legalább olyan fontosak a boldogsághoz. Igaz, hogy élelem nélkül nem élhetünk. Igaz, hogy az energia nagyon megkönnyíti az életünket és elveszi némely gondunkat. De ez csak egy kis része annak, ami a boldogsághoz kell. Gyakran attól fél ma az ember, főleg Amerikában: hátúi könnyű az élet, annak is megvannak a hátrányai, mert az ember nem tudja, mit kezdjen az életével, milyen cél felé törekedjen. Hogy megkeressük a mindennapi kenyerünket a homlokunk verejtékével, ez szükséges, de megvannak az elő­nyei is, mert tudjuk, hogy mit csináljunk. Vörösmarty mondotta: „Örökké a világ sem áll, de amíg áll és amíg él, ront vagy javít, de nem henyél”. Ma túl sokat ront és túl sokat próbál javítani és gyakran ez a javításra való próbálkozás is bajt okoz, és inkább ront, mint javít. Igen szép és igen fontos az atomenergia. De ha összehasonlítjuk azzal, ahogy az első ener­giánkat nyertük, az első gőzgéppel, annak a jelentősége sokkal nagyobb volt, mert 0-ról 1-re emelt valamit. Most talán emeljük 1-ről 5-re. De az 5 az 1-hez, az ötödik. Egy a nullához — az végtelen. m

Next