Pomogáts Béla: Déry Tibor - Kortársaink (Budapest, 1974)
Az ember és a történelem esélyei
képet adjon a „személyi kultusz” korszakáról, azokról a jelenségekről, amelyeknek taszító ellentmondásai között az író mai gondolkodása, világképe, s ezért a memoár szemlélete kialakult. Elsősorban a Rajk-perre gondolok, amely a történelem drámai és jelképes metszete gyanánt mutatta fel a torzulások végső következményeit. A per felidézése során, igaz, Déry megszépítő amnéziával kezelte saját szerepét, s ezért meglehetősen heves támadásban részesült.186 A Rajk-per lényegi vonásairól, atmoszférájáról és történeti jelentőségéről azonban alighanem ő adta a leginkább lényeglátó ábrázolást. A per szociológiai és szociálpszichológiai körülményeit vonta vizsgálatának körébe. A történelem egy különös jelenetét, amely az utólagos szemlélő számára holmi abszurd drámának tetszik, gondolta végig és értelmezte racionálisan, fenntartva a törvénytelenségek kritikájának szocialista távlatát. S ez az eljárása jóval fontosabb, mint emlékezetének egy amnéziás rövidzárlata. A hiba ugyanis kiigazítható, az elemzés szociológiai és lélektani igazságkeresése viszont maradandó erejű. Az ítélet nincs, a műfaj hagyománya szerint, gazdag galériát nyújt a kor szereplőiről, az író barátairól. Sorra vonulnak fel a modem magyar irodalom és művelődés főszereplői: Tóth Árpád, Füst Milán, Kassák Lajos, József Attila, Németh Andor, Karinthy Frigyes, Gábor Andor, Révai József, Gáspár Endre — Déry halottak Ezek az arcképek az emlékiratnak talán legértékesebb eredményei. Az emlékező nemcsak eleven, testi és szellemi valóságukban megjelenő figurákat ábrázol, hanem figyelemre méltó kritikai észrevételeket is tesz. Tóth Árpád légies aszkéta alakját vagy Füst Milán prófétai márványarcát sikerült emberi közelségbe hoznia, élettel átitatnia. És fel tudta deríteni az ábrázolt sorsok, a bemutatott személyiségek általánosabb, filozófiai értelmű tanulságát is. Kendőzés nélkül, személyes emlékeit idézve mutatta meg a felidézett barátok, 165