Pomogáts Béla: Kuncz Aladár - Irodalomtörténeti füzetek 61. (Budapest, 1968)
Kuncz és a romániai magyar irodalom
Sarolta Moszkvából küldött verseit. Talán nem kell hangsúlyoznunk, hogy szerkesztői bátorságról vall a Szovjetunióból érkező anyag publikálása akkor, amikor a román burzsoá sajtó egyöntetűen szovjetellenes rágalmaktól harsogott. A melléklet széles körből válogat. Kuncz hűséggel idézi fel mestereit: most folytatja Gyulai Pál levelezésének megismertetését, amit induló irodalomtörténészként a Nyugatban kezdett. Ezúttal Gyulai és Csengery Antal levelezéséből válogat.41 Közli Riedl Frigyes akkoriban megjelenő posztumusz Petőfi-könyvónek egyik részletét és azt az 1919 áprilisában elhangzott kiadatlan egyetemi előadását, melyben Ady költészetét értékelte.42 Szerepelteti Heltai, Tömörkény, Gárdonyi, Cholnoky László, Móra és a csehszlovákiai, jugoszláviai magyar írók, különösen Mécs László írásait. Korán felismeri a fiatal nemzedék rangját: a húszas évek közepétől közli Erdélyi József, Szabó Lőrinc, Fodor József, Sárközi György, Pap Károly, Kodolányi János, Komlós Aladár és Illés Endre műveit. József Attila verseit többször is olvashatjuk, maga a költő meleg ajánlósorokat kap a lapban: „Budapesten élő székely származású poéta. A legfiatalabb — húszéves — nemzedék egyik legtehetségesebb tagja.”43 Az Ellenzék számos esetben szentel ismertetést, portrévázlatot a haladó magyar irodalomnak. Különösen Kuncz foglalkozik a nyugatosokkal: 1923-ban Magyar Fejek címmel portrésorozatban mutatja be Kosztolányit, Móriczot, Karinthyt.44 Máskor Osvát Ernő szerkesztői útját rajzolja meg,45 Adyra emlékezik,46 közli azt a levelet, melyet 41 Eli 1923. nov. 26. 42 Eli 1923. dac. 9., 1925. jan. 5. 43 Kövek, Miért mondottál rosszat nékem. Eli 1928. jan. 30., Fiatalságom, éneke (az Erősödik címváltozata) Eli 1928. febr. 27. 44 Kosztolányi Dezső. Eli 1923. ápr. 29., Móricz Zsigmond. 1923. jún. 10., Karinthy Frigyes. 1923. okt. 7. 15 Osvát Ernő jubileuma. Eli 1923. máj. 29. 46 Az ötvenéves Ady. Eli 1927. nov. 21., Tíz évvel Ady halála után. 1928; jan. 28. 100