Pósa Zoltán: Hernádi Gyula - Kortársaink (Budapest, 1990)
„Szürrealisztikus parabolák”. Az abszurd feltámadás regénye
szó. Eldönthetetlen, s eldöntetlen, melyik valóságminőség, valóságréteg az igazi. Ez a kafkai, pinteri mélységű vízió a Drakula morbid látomásainak egyik előképe. Az álomvilág groteszk fényében mutatja meg a hétköznapi valóság eljelentéktelenedését („Principium indentitatis”). Hernádi részvéttel ír az agglegénylakások, az özvegyasszonyok napjainak monotóniájáról, eseménytelen eseményeiről. (Önfenntartó rendszerek, Vasárnap, Várakozás ) A hétköznapok kiüresedett unaloműzését duzzasztja borzadálykeltő fantommá, rémületesen kísértő horror vacui élménnyé. Mítoszt farag egy fülledt vasárnapi nap, a munkaidő, az utána folytatott lézengés óráiból (Hajamba fújtak a játékkatonák, s a már elemzett Vasárnap, Horror vacui, Várakozás, Temetés-tetralógia). Az ember a paradoxonok élesretöltött szellemességével veszi birtokba az érzéketlen halhatatlanságával nyugtalanító tárgyi világot, a szépség ködébe burkoltan humanizálja a természetet. A szerelem is egyike a nagy lehetőségeknek, melyekbe kapaszkodva kifordíthatja sarkaiból a világegyetemet (Megfigyelési tételek I-II). A „másik” értékeire ébredés, a „másik” személyiségében való pillanatnyi tökéletes föloldódás, majd az újra eltávolodás pillanatában bekövetkező gyanakvás, kétely, a személyiség integritásának féltése József Attila-i komplexitással tükröződik a két elbeszélésben. Semmiképpen sem szembesíti Hernádi az önfeledt, égi szerelmet az érzéki, földi „szeretkezéssel”. A testiség nála az érzéskomplexum szükségszerű és egyenrangú konkrét szférája, ami gordiuszi csomóvágással szüntetheti meg a hitetlen pillanatokat, az aggódást. 126