Pósa Zoltán: Hernádi Gyula - Kortársaink (Budapest, 1990)

A Hernádi-szindróma

egyetlen, aki valóban ért a dramaturgiához, forgatókönyv­íráshoz, párbeszédek szituációban való felhasználásá­hoz ... Amit ő Jancsóval megvalósított, annak megszüle­tésében, úgy érzem, Hernádinak sokkal nagyobb szerepe volt, mint ahogyan azt akkoriban gondolták. Visszatekint­ve látszik, hogy az a modell, amit kitaláltak világszínvo­nalú, korszerű volt. Olyan, amelynek alapelemei tanítha­­tóak - tanítani is kellene a Főiskolán. Nevezetesen azt, hogy hogyan kell történetben és történelemben gondol­kodni, hogyan kell abban szimbólumot és költészetet egye­síteni. Ezt senki más nem tudja, vagy eróltetetten csinál­ják, vagy szimbólum vagy költészet van benne, vagy történet, külön-külön”. Véleményünk szerint sem lehetet­len ,,tűz és víz egyesítése”, azaz, a prózaepikai, drámai, fiimi műalkotás lehet egyszerre költői és tárgyszerű, szür­realista és társadalomkritikai. Szokásos hangoztatni, hogy nálunk a hivatalos elismerés és a valódi értékek aránya kifejezetten fordított. Ezt hivatalos megítélése is igazol­ja. Mindenképpen furcsa, mind a jelentős kortársak elis­meréséhez, mind a nemzetközi sikerekhez mérten, hogy Hernádi Gyula egyetlen hivatalos „trófeája” a József Attila-díj... Annyi biztos, hogy az ilyenfajta megosztott véleménykeltés legtöbbször egyértelműbben jelzi a rend­kívüli teljesítményt, mint az egyoldalú hozsanna. 284

Next