Pósa Zoltán: Hernádi Gyula - Kortársaink (Budapest, 1990)
A Hernádi-szindróma
egyetlen, aki valóban ért a dramaturgiához, forgatókönyvíráshoz, párbeszédek szituációban való felhasználásához ... Amit ő Jancsóval megvalósított, annak megszületésében, úgy érzem, Hernádinak sokkal nagyobb szerepe volt, mint ahogyan azt akkoriban gondolták. Visszatekintve látszik, hogy az a modell, amit kitaláltak világszínvonalú, korszerű volt. Olyan, amelynek alapelemei taníthatóak - tanítani is kellene a Főiskolán. Nevezetesen azt, hogy hogyan kell történetben és történelemben gondolkodni, hogyan kell abban szimbólumot és költészetet egyesíteni. Ezt senki más nem tudja, vagy eróltetetten csinálják, vagy szimbólum vagy költészet van benne, vagy történet, külön-külön”. Véleményünk szerint sem lehetetlen ,,tűz és víz egyesítése”, azaz, a prózaepikai, drámai, fiimi műalkotás lehet egyszerre költői és tárgyszerű, szürrealista és társadalomkritikai. Szokásos hangoztatni, hogy nálunk a hivatalos elismerés és a valódi értékek aránya kifejezetten fordított. Ezt hivatalos megítélése is igazolja. Mindenképpen furcsa, mind a jelentős kortársak elismeréséhez, mind a nemzetközi sikerekhez mérten, hogy Hernádi Gyula egyetlen hivatalos „trófeája” a József Attila-díj... Annyi biztos, hogy az ilyenfajta megosztott véleménykeltés legtöbbször egyértelműbben jelzi a rendkívüli teljesítményt, mint az egyoldalú hozsanna. 284