Robertovič, Viljamsz Vasilij: Talajtan. A földműveléstan alapjai (Budapest, 1950)
Első rész. A talajtan alapjai - Nyolcadik fejezet. A csernozjom degradációja és a talajképződés sztyepi szakasza felé hajló átmeneti állapot
a szerves anyagok aerob elbomlásánál a csernozjom felsőbb szintjeiben, a növények által felvehető ásványi formában válik ki, a nem hajszálcsöves alászállő vízben feloldódik, és beszívódik a gyökerek által kiszárított csernozjom rögökbe. Így a talaj maximális termőképessége, vagyis a növények egyidejű és szakadatlan táplálása a számukra maximálisan szükséges mennyiségű vízzel, valamennyi felvehető szervetlen és nitrogéntartalmú tápanyaggal, a talaj gyengén savanyú reakciója mellett, a közönséges és a kövér csernozjom-talajokban a legnagyobb mértékben megvalósul. Az ilyen feltételek megvalósulása kitűnik a csernozjom-talaj maximális terméshozamából, és a víz, valamint az összes tápanyagok teljes (100%-os) kihasználásából. A humusz felhalmozódása a csernozjom talajok hajszálcsövességének oka. A réti növényformációknak az a lényeges tulajdonsága, hogy évente a talaj tömegében a növényi takaró alatt szerves hulladékot és humuszt halmoznak fel, a mennyiségi szerves változások felhalmozódásával feltétlenül a környezet minőségi tulajdonságainak megváltozásához vezet. A környezet életfeltételeinek meg kell változniok ellentétes irányban, és ez a változás maga után vonja a növényzet felváltását más növényi társulással, amelynek tagjai az új viszonyokhoz jobban tudnak alkalmazkodni. A csernozjom-sztyep növényzetének felváltását főképpen a talaj vízviszonyainak megváltozásával magyarázhatjuk. A réti növényformációknak az a tulajdonsága, hogy évente a talaj tömegébe szerves hulladékot és humuszt visznek be, a talajban tartós laza morzsalékos szerkezetet alakít ki, amelyben a víz nem mozoghat hajszálcsöves úton. A folyamat további menete természetszerűleg az, hogy a morzsák közt levő nem hajszálcsöves üregek megtelnek szerves anyaggal. A humusz, melyet a morzsák a folyamat kezdetén magukba szívtak, a morzsák között felhalmozódik, és természetes, hogy idővel a csernozjom egész tömege egyetlen hajszálcsöves tömbbé válik. Világos, hogy a talaj vízrendszerének így gyökeresen meg kell változnia. Az esővíz az ilyen talajba csak hajszálcsöves szivárgással hatolhat be, vagyis fokozatosan csökkenő sebességgel. A tapasztalat azt mutatja, hogy általában az esőzíznek csak 30%-a jut a talajba, és a légköri csapadék egész mennyiségének 70%-a a lejtő felületen elfolyik. Még rosszabb a helyzet a tavaszi hólével. Kora tavasszal minden talajban beáll a nedvesség első maximuma, vagyis minden hajszálcsöves hézag megtelik vízzel. Mivel az előbbiek során vizsgált esetben a talaj valamennyi hézaga hajszálcsöves, természetes, hogy a tavaszi hóolvadás idején a talaj tömege telítve van hajszálcsöves vízzel. Ez a víz hidrosztatikus nyomásnak nincsen alávetve, tehát a hóié összes mennyisége kénytelen lefolyni, és le is folyik a lejtő felületén. Mivel általában a mérsékelt éghajlat szélességi zónájában az eső alakjában lehulló légköri csapadék mennyisége durván számítva kb. egyenlő a hó mennyiségével, a csapadék évi mennyiségéből a talajba kizárólag hajszálcsöves víz formájában durva megközelítéssel 15% juthat be. A tavaszi vízkészletet, amely természetesen kisebb, mint a gyepes időszak csernozjom állapotának kezdeti fejlődési szakában volt, hirtelen felszívja a csernozjom-sztyep buja tavaszi növényzete, és a réti növényzet további fejlődése teljesen az időnként lehulló eső mennyiségétől függ. A talaj nyári esőkkel felfrissített vízkészletét a réti sztyep növényzete ugyancsak hamar felszívja. Így a réti sztyep előbbi állandó jellegű vízgazdálkodása időszakossá válik : tavasszal teljes a vízbőség, nyáron pedig bekövetkezik az aszály. 204