Robertovič, Viljamsz Vasilij: Talajtan. A földműveléstan alapjai (Budapest, 1950)
Első rész. A talajtan alapjai - Nyolcadik fejezet. A csernozjom degradációja és a talajképződés sztyepi szakasza felé hajló átmeneti állapot
önállóknak tekintünk, valójában különböző mozgási formáknak — az időnek és a térnek — megnyilatkozásai, és tulajdonságaik elválaszthatatlanok a jelenlevő anyagtól. Az ilyen mechanikai kísérletek azonban semmiképpen sem szolgálhatnak alapul a dialektikus ugrás tagadására, amikor a mennyiség minőségbe csap át. A karbonátos szint elkülönülése. A víz tavaszi alászálló hajszálcsöves mozgása ugyanolyan hőmérsékleti viszonyok között megy végbe, mint a korábbi nem hajszálcsöves szivárgás. A víz a felsőbb, átmelegedett rétegekből az alsóbb, egyelőre még kevésbbé átmelegedett talajszintek felé halad. Természetes, hogy az ilyen víz ugyanolyan kilúgozó hatást gyakorolhat a karbonátos és a permi moréna kalciumkarbonát tartalmára, mint a nem hajszálcsöves víz. A víz nem hajszálcsöves áramlása végigmossa a talajt egész vastagságában és a feloldott kalciumhidrokarbonátot a talajvízbe viszi. A hajszálcsöves víz áthatolásának a talaj újabb kapilláris tulajdonságai határt szabnak. Még abban az esetben is, amikor a talaj vastagsága nagyobb, mint az a mélység, amelyre lehatolhat a fokozatosan ellanyhuló hajszálcsöves szivárgás, az alászálló hajszálcsöves víz mozgása nem változhat nem hajszálcsövessé, és csakis olyan mélységig hatol, amilyenre a löszszerű kőzet apró morzsáinak közepes nagyságú szemcséi megengedik. Amikor a víz alászálló hajszálcsöves szivárgása a felsőbb talaj szintek kiszáradása következtében felfelé irányuló mozgássá változik, akkor ez a mozgás pontosan ellentétes hőmérsékleti viszonyok között történik. A víz állandóan kiválasztja magából a feloldott szénsavat, a kalciumhidrokarbonát kalciumkarbonáttá változik, és oldhatatlansága miatt abban a szintben rakódik le, ahol a víz alászálló szivárgása felfelé irányulóvá változott. Végeredményben a folyamat évenkénti megismétlődése arra vezet, hogy abban a mélységben, ameddig a talajt a hajszálcsöves szivárgás átnedvesíti, kalciumkarbonátban gazdag szint különül el, vagy másképpen e szint és a szénsav között erős vegyi kölcsönhatás megy végbe. Mivel az a talajszint, amelyben az alászálló hajszálcsöves szivárgás felfelé irányuló mozgássá válik, az időjárási viszonyokhoz mérten, amelyek a talajfelszín gyors kiszáradásával állnak kapcsolatban, évenként változik, azért a kalciumkarbonátban gazdag szint is állandóan terjed, gyakran 30—50 cm vastagságot is ér el. Az erős vegyi kölcsönhatás szintje, vagyis a karbonátos szint, az átmeneti és a sztyepi talajövek minden sajátosságát magábanfoglalja. Fejlődése rendkívül sokféle lehet, a vízválasztókon az egyszerű vegyi kölcsönhatástól, az élesen kifejezett, megszilárdult »cementált« szint elkülönüléséig a domborzat mélyedéseiben, 50 cm-ig terjedő vastagsággal. Nagy domborzatú hegyvidékeken a karbonát leszivárgása annyira erős, hogy az összetapasztott szint fejlődése a talaj egész vastagságában végbemegy, és a felszíntől kezdve kb. 50 cm-es mélységig a kalciumkarbonát cementszerűen tartja össze a talajt. Nem kétséges, hogy ebben az esetben a víz hajszálcsöves mozgásához csatlakozik a talajvíz is. (Dagesztáni Szovjet Köztársaság.) Ilyenkor ú. n. karbonátos szoloncsákok keletkeznek. A megszilárdult szint keménysége miatt gyakran arra következtetnek, hogy a márgás kőzet vízgazdálkodása két elszigetelt rendszerre oszlik : a felsőre, amely a légköri csapadék hajszálcsöves talajbajutása következtében keletkezik, és az alsóra, amely a talajvíz szintjénél kezdődik. Ezzel, mint a deduktív gondolkodás elemi tévedésével nem lehet egyetérteni, mert a folyamatokat statikus metszetben és a morfológia oldaláról szemléli. A megszilárdult szint 210