Rónay László: Az Ezüstkor nemzedéke - Irodalomtörténeti füzetek 58. (Budapest, 1967)
3. Az emelkedés évei (1936-1937)
gatartásnak Weöres Sándor ikerszonettje az elnyomókról és elnyomottakról. Ebben az évben Zelk Zoltán (Kifosztott táj), Radnóti (Járkálj csak, halálraítélt), Jékely (Éjszakák) és Toldalagi (Hajnali versenyfutás) jelentkezett verseskötettel. Radnóti Miklós új kötetében gyakran hangot kap a magány, a világtól való elzártság élménye, mely a közeledő háború komor sejtelméből táplálkozik. (Horthy és Hitler váratlan berchtesgadeni találkozása után felvetődött a Csehszlovákia elleni támadás gondolata.) Az új kötetben sok vers idézi a fenyegető veszedelmet; és némelyikben a költő a maga jövendő sorsát is megjósolja. Látomásaiban „bogárnyi golyó száll’; s az alkony a halál szimbólumává emelkedik: „lassú szívekben ilyenkor — szendereg a folyton készülő halál” — írja az Alkonyi elégiában. Egyik borzongató látomása a bombázógépet idézi: por száll, bombás gép száll a por felett gáz pólyálja a gyönge gyermeket, föld emészti el majd s ha jő a nyár, virágot hajt szívéből a halál. (Április II.) (József Attilánál hasonlóan: Halálthozó fű terem — gyönyörűszép szívemen.) Nem mint általános és ismeretlen veszélyről esik szó nála a háborúról. Az Elégiábam nyíltan meg is nevezi a világégés helyét: a polgárháborús Spanyolországot: „Világíts, távol égő tartomány!” Miközben lapjaink féktelen cikkekben uszítottak a spanyol kommunista kormány ellen, és mint az erkölcs bajnokát ünnepelték Franco tábornokot, Radnóti a hazai népfrontmozgalom kibontakoztatására buzdít (Törvény). 6Ű