Salamon Konrád (szerk.): Világtörténet - Akadémiai kézikönyvek (Budapest, 2006)
5. Csorba Csaba: A középkor
5- A KÖZÉPKOR (476-1492) Várna mellett (1444) egy véres csatában életét vesztette az ifjú magyar király, és a hősiesen harcoló Hunyadi János is alig tudta életét meneküléssel megmenteni. Az újabb támadó hadjáratok is török győzelmeket hoztak. Az ifjú II. Mehmed szultán 1453-ban ismét megpróbálkozott Konstantinápoly ostromával. Hatalmas ágyúkat öntetett, szoros ostromzárat vont a császárváros körül. A genovai zsoldosvezér, Giovanni Giustiniani által irányított mintegy nyolcezer főnyi védelem (ebből háromezer itáliai) azonban példásan helytállt, míg parancsnoka meg nem sebesült, majd egy őrizetlen kapun át behatoltak az első oszmán csapatok, s őket már nem sikerült megállítani. Az utolsó császár karddal a kezében esett el városának védelmében. A csodás főtemplomot, az Aja Sophiát iszlám dzsámivá alakították, köré minárékat építettek. Majd ennek a mintájára fölépültek a hasonló kupolás nagy oszmán templomok. Ettől kezdve a kupolás dzsámi vált uralkodóvá az oszmán területen, kiszorítva a korábbi sokoszlopos egyszerűbb tereket. 1456-ban Mehmed megpróbálta az 1440-ben eredménytelenül ostromolt Nándorfehérvárt is elfoglalni, a Hunyadi János vezette magyar sereggel azonban nem bírt, s felszerelését hátrahagyva menekült el a csatamezőről. A 15. század második felében a török hatalom megszilárdította balkáni helyzetét, hűbéresévé téve a román vajdákat. Mátyás magyar király (1458-1490) ellen nagyobb támadó hadjáratot nem indítottak, s néhány sikeres rabló betörést nem számítva, a magyar fronton defenzívában maradtak, várva a kedvezőbb alkalomra. Látszott, hogy Mátyás halála után csak idő kérdése, mikor érvényesíti az Oszmán Birodalom egyre nyomasztóbb erőfölényét Magyarországgal szemben. Közben a tatárokkal szövetségben a lengyelek ellen győztes háborúkat viseltek, egyre több területet foglalva el. 5.9.4.2. Egy katonaállam, az Oszmán Birodalom működése Az Oszmán Birodalom ideológiája szerint a világ két részre oszlik: az egyik az iszlám világa, a másik a harc földje, melyet meg kell hódítani, s ott az iszlám rendszert be kell vezetni. Ez azt jelentette, hogy az egész meghódított föld a szultán (azaz az állam) tulajdona lett. A lovas katonai szolgálat fejében egyesek időlegesen birtokokat kaptak, ezek azonban nem voltak örökölhetők. A szultán bármikor elvehette az adományozottól, és más birtokot juttathatott neki a birodalom más pontján. Ez a tímár birtok. A szpáhik, a lovas katonák elsősorban harcoltak, birtokaikkal nem sokat törődhettek. A parasztok szabadon gazdálkodhattak, csak pénzzel és egyéb szolgáltatással tartoztak az államnak és uruknak. A szultánok úgy vették elejét a trónviszályoknak, hogy aki uralomra került, kíméletlenül megölette családjának összes férfitagját. 500