Sárkány Mihály - Szilágyi Miklós (szerk.): Társadalom - Magyar néprajz nyolc kötetben 8. (Budapest, 2000)
Az ipari munkásság
idő alatt ipari társadalom alakult ki. Mindhárom körzet lakossága kevert nyelvű. A többségi románság mellett külországi németek, csehek, felföldi szlovákok, németek, magyarok utódai és a 20. század folyamán több hullámban betelepült romániai magyarok alkotják az említett ipari körzetek társadalmát. Az erdélyi városok többségében a munkásosztály lélekszáma és foglalkozási megoszlása a századfordulón hasonló volt Marosvásárhelyéhez. Ott az 1900-as évek elején létszámuk mindössze 865 fő, s abból kőműves 250, ács 170, asztalos 150, vas- és fémmunkás 120 ember (Braun Róbert 1973: 108). A gyáripar Erdély városaiban csak a 20. században, annak is inkább a második felében fejődött nagyobb mértékben. 1920 után a gyáripar és a munkásosztály területi elhelyezkedését tekintve is megnövekedett Budapest túlsúlya. Ehhez nagyban hozzájárult a történeti Magyarország megszűnése, az országhatárok átrajzolása, a felföldi és erdélyi, bánsági iparvidékek elcsatolása. 1929-ben az ipari munkások 45%-a, a gyári munkások 55%-a dolgozott az elővárosokkal együtt számított Nagy-Budapest üzemeiben. Később az ipar és a munkásság fővárosi tömörülése némileg még fokozódott és 1938-ban már a gyáripari munkások 61%-a dolgozott Budapesten és szűkén vett környékén. Új jelenség volt Pest megye ipari részesedésének növekedése, ami együtt járt a fővárosi agglomeráció további növekedésével. Pest-Budán a munkások lélekszáma már 1870-ben elérte a 60-70 ezret, ami az akkori 300 ezer fős összlakosság 20%-át, családtagokkal együtt közel 40%-át tette ki (Léderer E. 1952: 132, 159; Lackó M. 1958b: 704; Berend T. I,Ránki Gy. 1972: 197). Kialakultak a polgári jellegű belvárost övező külvárosok, a munkáskerületek, az üzemek közelében épült barakkok és bérkaszárnyák körzetei. Munkástömegek éltek a város szélein: A város peremén, ahol élek, beomló alkonyokon mint pici denevérek, puha szárnyakon száll a korom, s lerakodik, mint a guanó keményen, vastagon. (József Attila: A város peremén) Az ipari társadalom térbeli elkülönülése a nagyvárosban talán kevésbé volt szembetűnő, mint a falvak közé települt gyárvárosok, munkásgyarmatok esetében, s a városba települt vállalatok kevésbé kényszerültek barakkok, munkásházak építésére, mint a vidéki üzemhelyű cégek. AZ IPARI MUNKÁSSÁG TAGOLTSÁGA A munkástársadalom tagozódását a szakmai nómenklatúra csak egyetlen szemszögből mutatja be. Vannak igen régi és nagyon új, csupán a gyáripar kifejlődése során megjelenő szakmák. Középkoriak a bányászat és a hámoripar szakmai kategóriái. Ezek többségét német eredetű szóval nevezték meg a hazai üzemekben: például hevér (vájár), hutman (aknász), glaj vagy glajhos (vájár), csiliér, giszer (öntő), 249