Schweitzer Pál: Szépség és totalitás. A szép fogalmának tartalma Ady utolsó alkotókorszakában (Budapest, 1980)
A szép visszavétele a szubjektumba
A személyes sérelmén fölülemelkedő művész még hálás is tud lenni Ignotusnak, mert versfakasztó élményben részesítette intellektualizáló okvetetlenkedéseivel. Csak mikor Méray-Horváth Károllyal, az Ady által engesztelhetetlenül gyűlölt és megvetett koalíció hatalomra segítése körüli buzgólkodása óta joggal lenézett kétes hírű belletristával, föltalálóval és a „biológiai szociológia” apostolával látja barátkozni, akkor fakad ki ellene élesen polemizálva, és nem hagy kétséget afelől, hogy mekkora szellemi züllésnek tartja szeretett barátja zsonglőrködését, amivel újabb és újabb ötleteit állítja a háborús ideológia és propaganda szolgálatába. A cikkben már szóhoz jut a személyes megbántottság is. Neki ajánlott versét úgy említi, mint a nagyra becsült hajdani küzdőtársnak fölkínált, de — úgy látszik — el nem fogadott segítséget, amivel annak sikerülhetne úrrá lenni a hozzá nem méltó magatartás csábításán és a szellemi züllés veszélyén: „Én egy gyönge, de igaz versben védtem már Ignotust Ignotus ellen, de félek, hogy nem tudjuk megvédeni egymást.” Adynak ez a verse, a S^ép a S^ép sokkalta összetettebb, az alkotókorszak művészi vívmányaihoz és világképének elemeihez jóvalta több szállal kötődő, látszólagos nyelvi és szerkezeti puritánsága, szűkszavúsága és rövidsége dacára is sokkalta komplikáltabb műalkotás, semhogy pusztán Ignotus új esztétikumelméletével folytatott vitaként kielégítően értelmezni lehessen. Mint a szépség fogalomköre legfontosabb és összefoglaló jelentőségű versét később, a fogalomkör összetevőinek földerítése során fogom részleteiben szemügyre venni. Megszületésének közvetlen indítékát, a válaszoló-polemikus szándékot azonban semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni, méghozzá nem csupán a keletkezéstörténet szempontjából, de ezzel szoros összefüggésben az értelmezésnél sem. A szép élménye és fogalma a háborús évek során keletkezett számos Ady-vers ihletének központi magja vagy rendkívül lényeges motívuma — függetlenül az Ignotusszal folytatott polémiától.43 E versek 43 Nemrég derült ki, hogy líránknak egy másik kiemelkedő alkotása, József Attila műve, az Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak ugyancsak polemikus ihletésű. Ignotus és József Attila „vitája" a szocializmusrólc. cikkében (Tiszatáj, 1975. 4. sz. 75—81.) Bokor László kétséget kizáróan bizonyítja, hogy József Attila vitázó feleletnek szánta versét Ignotusnak egy 1934. augusztus elején megjelent cikkére, amely Jean Jaurés meggyilkolásának 20. évfordulóján „a civilizációnak s a civilizáció talán legbecsesebb épületének, a szociáldemokráciának összeomlását” parentálja el a reménynélküliek gesztusával. Az olasz, majd a német fasizmus uralomra jutását követő időben Ignotus reménytelenségének az az oka, hogy a szocializmust csak a polgári világ keretein belül, a polgári radikalizmusnak tömegeket biztosító szövetségeseként — mint szociáldemokráciát — tudja elfogadni; a munkásmozgalomnak a győztes proletárforradalommal kezdődő új szakaszát azonban éppúgy kultúraellenes barbárságnak minősíti, mint a fasiszta diktatúrát. József Attila szelíd fölénnyel és megértő gyöngédséggel, de határozottan az emberiség ügyének a liberális-polgári világ határain túllépő perspektíváit, „a fiiszabadulást, / magát az emberi 85