Soltész Katalin: A tulajdonnév funkciója és jelentése (Budapest, 1979)
VIII. A tulajdonnév stilisztikai funkciója
hiszen arról van szó, hogy az író fiktív személyeknek, esetleg helyeknek ad nevet, illetőleg létező modelleket ábrázol kitalált, fiktív névvel. De a valóságos névviselőknek valóságos néven való említése is ugyanilyen gyakori (vagy még gyakoribb) jelenség az irodalomban, és fontos tényezője lehet az irodalmi stílusnak, sőt a valóságos és kitalált nevek vegyitési aránya sem érdektelen. 1. Valóságos nevek Az ember a saját nevét aránylag ritkán ejti ki; mindig feltűnő az olyan beszédmodor, amelyben valaki harmadik személyben beszél magáról és „én” helyett a nevét használja. Ugyanilyen feltűnő, és sajátos, erősen szubjektív lírai alkat tükröződésének tekinthető a költőknek névvel való önemlítése és önmegszólítása,63 tehát a költő nevének előfordulása saját versében. Az ókorban Catullusnál, a középkorban Villonnál találkozunk ezzel a jelenséggel — mégpedig mindkét költő a „szegény” jelzővel illeti magát: „Miser Catulle”, „le povre Villon”. A magyar költők közül azok említik versben többször a nevüket, akik egyébként is összefüggő szellemi hegyláncot alkotnak: Csokonai, Petőfi, Ady, József Attila. Csokonai többnyire Vitéz-nek nevezi magát (pl. „ki boldogabb Vitéznél?” A boldogság); Petőfi egyszer „Jó Petőfi” (Merengés), egyszer „te Sándor” (Javulási szándék) megszólítással fordul magához, és többször idézi mások szavait, akiket így beszéltet: „a mi Sándorunk” (István öcsémhez), „Sándor fiók”, „abbul a Sándorbul” (Fölszedtem sátorfám. . .) ,,Sándorkám” (Állj meg, feleségem. . .). Ady legnagyobb nyomatékú önemlítése „Most pedig elnémulunk” c. versében található: „Éljenek az ékes szavak, De Ady Endre nem beszél, De Ady Endre ne beszéljen”; az Ady név előfordul „Óh, furcsa élet”, „Becéző, simogató kezed” és „Piros gyász ünnepén” c. versében. József Attila, akár a kortársak és az utókor, teljes nevét vagy keresztnevét használja: „én, József Attila, itt vagyok !” (a „Nincsen apám, se anyám” kötet bevezető versében), „Éz a kavics nem József Attila” (Csodálkozó bogarak), „József Attila” egy versének címe is, „Attila” a Tőkehaszon-ballada ajánlásában, első gyermekkori versében és több hátrahagyott verstöredékben, versvázlatban fordul elő. — Más költőinknél is található önemlítés és önmegszólítás, de szórványosan. Vörösmarty „A templomba záratásomkor” c. fiatalkori versében családnevének becézésével fordul magához:,,Marty, 63 A lírai önmegszólítás, amelyről Németh G. Béla írt tanulmányt (Mű és személyiség. Bp. 1970. 621) gyakori jelenség, de többnyire név nélkül történik. 153