Sőtér István: Az ember és műve. Tanulmányok (Budapest, 1971)
A líráról
magyar költészethez is. De amiként Bartók nem zárkózott be a magyar pentatonikus parasztzenébe, ők sem akartak a magyar népköltészetbe bezárkózni. Petőfi a forradalmi eszmékkel teremtett szintézist, így fogadván el Európát. Arany is Európa költészete felé fordult: Homerost, Dantét, Shakespeare-t asszimilálta, hasonította hozzá a magyar népköltészethez. A heterogénségből, a sokféleségből létrejött a szintézis, de megmaradtak a sokféleség, a heterogénség további lehetőségei is. A szintézis tehát a sajátosan magyar, és a kétféleképpen értelmezett európai elemek (a forradalom és a klasszikus örökség) között valósult meg. A szintézis létrehozói részint a kortársi Európához fordultak, részint az európai örökség maguk kiválogatta részéhez. Petőfi a kortársi költőkhöz fordult, barátja, Arany pedig az európai múlt legnagyobbjaihoz. A magyar lírának szüksége volt mindkét Európára. A magyar líra tehát azt választotta ki magának az európai líra példáiból, törekvéseiből, amire egy-egy adott helyzetében éppen szüksége volt. így jár el minden irodalom, s ez a magyarázata annak, hogy a különféle költészeteknek néha szorosabbak, néha lazábbak a kapcsolataik, — néha megihleti egyik költészet a másikat, néha pedig nem. A 20. században a szintézis újabb, különféle törekvései nyilvánultak meg a magyar lírában: a legjelentősebb közülük József Attiláé. Itt már másvalamiről volt szó, mint csaknem száz évvel korábban: a kommunista világnézet, a modern költészet eszközei és a magyar nemzeti költészet hagyományai közt kellett létrehozni a szintézist. A mai magyar líra nagy részében is hasonló szintézis jön létre, ilyennek szükségessége merül fel újból és újból. Guillevicnek egyik megjegyzésére jól emlékszem: szerinte a magyar lírát különösen jellemzi a konkrét jellege. Valójában minden jó líra konkrét, akár direkt, akár indirekt módon. De bizonyos, hogy a magyar költészet mindig igen szorosan tapadt egy-egy kor törekvéseihez, mindig egy-egy kor helyzetét fejezte ki, még akkor is. ha nem volt közvetlenül politikai jellege. A kort, a társadalmat tükrözheti a szerelmi költészet is, és a legszubjektívebb líra is vallhat az általános kor-érzésről. Ilyesmit láthatunk a magyar líra nagy részében, — de persze mindez egyáltalán nem kizárólag a magyar lírára jellemző jelenség. A konkrétság iránti ösztöne tette lehetővé a magyar lírának, hogy az európai lírában eligazodjék, s kiválassza belőle azt a példát, eljárást, törekvést, melyet a maga konkrét helyzetében, — konkrét érvénnyel tud felhasználni. 368