Strassenreiter Erzsébet - Sipos Péter: Rajk László - Életek és korok (Budapest, 1974)
Az illegalitás iskolája
felmentették, mert nem ismert be semmit, és nem voltak ellene terhelő bizonyítékok. A „lebukások”, az a tény, hogy az oly nagy erőfeszítéssel és kockázat közepette előállított röplapok remélt visszhangja elmaradt, továbbá a szervezkedés szektaszerűsége és bezárkózása elgondolkodtatták Rajkot, fokozatosan megérlelték benne a módszerváltás szükségességét. 1932 júniusában készült el József Attila irányításával, Agárdi Ferenc közreműködésével a Valóság című folyóirat első száma, amelynek hasábjain olvasható Firtos József aláírással Rajk László Könyöradomány vagy gazdasági harc című cikke, amely a gazdasági numerus clausus ellen emelt szót. „Minél jobban mélyül a gazdasági válság, annál ütemesebben kell hogy felszabaduljanak a gaz-41