Szabolcsi Bence: A válaszút és egyéb tanulmányok (Budapest, 1963)
A Habanéra
Te lesz majd ott bölcsődalom (Petőfi: A virágok) Ki gondolná, ki mondaná. . . S ha zúdulnak véres csaták, (Petőfi) Szabadságért nem küzdenek. . . Magános tölgy a domb felett, Bolyongó tűz, hullámmoraj. . . (Arany: Ősszel) De sírunk sem lész messze tán, Ha bölcsőnk oly közel esett. (Arany: Kortársam R. A. halálán) És természetes, hogy e sajátos, pregnáns és érzékeny forma feltűnik а XX. század magyar lírájában is, épp a jambus-vers nagy átértelmezői és megújítói: Ady Kndre és József Attila művészetében : Éjszakra bámul ablakom, Egyetlen, zörgő ablakom. . . Távol csillognak a hegyek, Havas, vér-árnyas, nagy hegyek. . . (Ady: Bolond, halálos éj) S akkor majd látják mindenek, Hogy minden szép út balga út. . . (Ady: Az elsőség jósága) Nincs géppuskánk, se templomunk! Egy héten hatszor meghalunk! Mert nékiink jaj! jaj : széthúzunk És pusztulunk! és pusztulunk! (József Attila: Munkások kórusa) En nem tudom, mi fenyeget Az esték csipkés árnyain ; Mint romló halról a legyek, Szétszállnak tőle álmaim. . . (József Attila: Én nem tudom) 24 371