Szabolcsi Bence: Vers és dallam. Tanulmányok a magyar irodalom köréből (Budapest, 1972)
Jegyzetek két versformáról
tóttá le Goethe költeményét, a ,,Balladát az elűzött és visszatért grófról” (1858), már tökéletes készséggel visszaadva az eredetinek virtuóz zengését, ritmus- és rímjátékait: Herein, о du Guter, du Alter, herein ! Hier unten im Saale, da sind wir allein, Wir wollen die Pforte verschliessen . . . Oh, jöszte be, jó öreg énekesünk ! Itt lenn, a terembe’, magunkra leszünk, Zárjuk be retesszel a zárat . . . Érdekes, hogy a refrén-sorban két láb aprózását megcseréli: Die Kinder, sie hören es gerne így alakul: Gyerek ezt hallgatja örömmel, mintha épp a refrént akarná ritmikailag kissé elütőbbé, tehát változatosabbá tenni. De tévedne, aki Arany anapaestusainak eredetét Goethénél keresné. Hiszen már a Szondi két apródja (1856) anapaestusi formát követ, s már ott zeng a zárósorok pherekratesi metruma : Tetején lobogós hadi kopja . . . És pengeti, pengeti, sírván . . . Meg nem marad itt anyaszülte . . . Tudjuk, hogy később, jóval később, a Toldi szerelmének csodálatos sorait is azzal teszi hullámzóbbá és bonyolultabbá, hogy „metrizálja” őket, anapaestusokat vegyít beléjük, S körülbelül ugyanakkor, a hetvenes években (1877) készül Arany egyik leggazdagabb, verstani szempontból legbonyo-105