Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927 - Irodalomtörténeti könyvtár 32. (Budapest, 1977)
VI. József Attila Párizsban
Vidáman, kíváncsian, lelkesen érkezik meg hát 1926. szeptember 20-a körül Párizsba, oda, ahová előtte magyar írók nemzedékei látogattak el — és amely számára is fiatal évei közül az egyik legszebbiket tartogatja. Franciaország és Párizs 1926—27-ben Milyen volt az a Párizs és milyen az a Franciaország, amely a fiatal költőt fogadta? Les Années d’Illusions, az Illúziók Évei — így nevezik a francia történetírásban az 1918 és 1931 közti időszakot.5 A francia nép egy megnyert háború után van. Az „apák nemzedéke” még mindig önelégült diadalmámorban él. 1919-ben a és teljes bizonyossággal. Éppen ezért elernyedésről szó sem lehet, hiszen az élet sem ernyed el, örökösen fejlődik a mindig jobb és magasabb rendű felé. [. . .] A közösség érdeke: minden egyes tagjának jóléte s boldogsága. Az egyes tagok érdeke: a közösség mind tökéletesebb egysége, gazdagsága, fejlődése, növekedése, életteljessége. Ezt szolgálják a közösség tagjai minden erejükkel, minden jó tulajdonságukkal. Ezek a jó tulajdonságok pedig éppen a kollektív társadalomban érvényesülhetnek legteljesebben, mert nemcsak, hogy semmi sem áll fejlődésük és megnyilatkozásuk útjában, hanem ellenkezően: a közösségi élet a legtermékenyebb talaj a számukra, mert ezen a talajon válhatnak leginkább és leghatékonyabban tudatossá. És éppen itt van az erkölcsi kérdések ugrópontja: a tudatosságban. Annak tudatos fölismerésében, hogy mi a jó és mi a rossz? [. . .] — Érkölcsi dolgokról esvén itt szó elsősorban, lehetetlen nem látni a tőkés társadalmak elembertelenedését és erkölcsi süllyedését. Még tulajdon erkölcsi törvényeiket is sárba gázolják, amelyeket pedig valaha nemesre zománcoltak. Ézzel szemben — folytatta József Attila egyre nagyobb hévvel — a szocialista-kommunista társadalmakban az erkölcsi élet egyre jobban megnemesedik, megtisztul: magasztos erkölcsi elvekké kristályosodik. Az emberi együttélés egyre összhangzatosabb lesz; a nemek egymáshoz való viszonya nemcsak az egyenlőség ragyogásában, hanem a kölcsönös tisztelet és megbecsülés fényében tündököl majd. Ilyenképpen a szerelem is új, igazi értelmet nyer. Az egész társadalom harmóniája visszatüröződik majd a nemek harmóniájában és az emberi jótulajdonságok termékenyítő melege árasztja el az egész életet.” (Szakasits [180]) 5 L. erről: Chastenet [479] — Lanoux [497] — Bonnefous [476] — Walter [516] — Az egykorú művek közül a két klasszikus ábrázolás: Siegfried [508] — Thibaudet [512] 572