Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927 - Irodalomtörténeti könyvtár 32. (Budapest, 1977)
III. A „köznyelv” – Fiatalok kórusa 1923–1925-ben
Ó, jaj, mi igazán tiszták vagyunk, Minekünk nyisson ajtót a reménység ! . . . Nem sokkal későbbről való a Pintér Ferenc—József Attila kapcsolat legérdekesebb, egyszersmind eddig utolsónak ismert írásos emléke: Pintér kritikája a Nem én kiáltokról — a Szocializmusban.110 Nem állíthatjuk, hogy gazdag intellektuális tartalmú, azt sem, hogy értékelni, magyarázni próbálná a kötetet. Egy trilla csupán ez a bírálat: lelkesedés és figyelemfelkeltés. Ha van mondanivalója, az ennyi: József Attila természetes, ösztönös költő. „József Attila nomád: színes, zengő torkú, minden istenhez húzó és minden istennel pörlő forgószél . . . nem érzeleg, hanem dalol . . .” És egy másik futam: „Szeretetet énekel mégis, nem tragédiát. . Űjabb motívum: mindent elsöprő fiatalság, és a „szörnyversek nyelvmeresztő idején egészséges virágzása ez a régi nyelvnek.” És ismét és ismét: a költő ösztönösségének, vadvirágvoltának, sőt ártatlanságának dicsőítése. „Aki önmagának sem tud számot adni, hogy miért énekel, attól még tanulni is lehet, de mindenesetre érdemes hallgatni őt. József Attila tényleg nem maga énekel és ezek nem produkciók, hanem a zene születése.” Baráti elismerés, lelkesedés az egyik, a kötet s a költő szinte teljes fólreolvasása, s útjának hibás kijelölése a másik oldalon. S a baráti öröm mögött enyhe lebecsülést, lekezelést is érezni. Ezért szűnt volna meg barátságuk? Ezért vált volna el útjuk? Nem kell ilyen messzire mennünk. 1925—27-ben Bécs és Párizs, majd utána a pesti évek más barátokat szereztek József Attilának, Pintér Ferenc pedig lassan-lassan kiszorult az irodalmi életből. Magatartása is időszerűtlenné vált, különösen József Attila számára. A fiatalok nagy, robbantó lázadásában egy pillanatra találkozott pályájuk, innen eredt kölcsönös rokonszenvük, megértésük is. Az 1924-es év közlevegőjét, az akkori fiatalok közérzetét együtt közvetítették a mának. József Attila költészetének egyik ekkori eleme azonos — vagy legalábbis érintkezik — Pintér költészetével: a világundor, a „mindent hagyok” érzése, fiatalos lázadás formátlan formákban, hiperbolikus nyelven. 110 Pintér [145] 168