Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927 - Irodalomtörténeti könyvtár 32. (Budapest, 1977)
IV. József Attila költészete – 1923 őszétől 1925 őszéig
hetetlenül utalnak az egyszeriségre, a történetiségre, arra, hogy egy emberről van szó . . Utal Lengyel Béla az ember-körtefa képzetre más József Attila versekben — „Szeretném, ha vadalmafa lennék”, „tegnap azt hittem, körtefa vagyok . . a Néha szigetekben —, majd így folytatja: „A Szólt az ember második szakaszának képe, amely tartalmilag sajátos megismétlődése az első szakasz képének, minden kétséget eloszlat afelől, hogy esetleg valamilyen messianisztikus elképzelésről van szó: félreérthetetlenül a szocialista társadalom építését érzékíti meg, az expresszionizmus formanyelvén, az első képnek megfelelő monumentalitással ölelkezik, a monumentális kettős kép pilléréül szolgál: a nagy ember megjelenését, létének történelmi pillanatát és elmúlását jelzi, a nagyság előtti, borzongó áhítattal. Meg kell azonban jegyezni, hogy itt sem hiányzik az az ellentmondás, amely az önmagát feláldozó forradalmár messiás és az antihumanisztikusnak érzett erőszak között feszült József Attila lelkében.” Az ember tehát — történeti ember, és ha József Attila egy, konkrét személyre gondolt, az csak Lenin lehetett. Gianni Toti szerint,93 aki a verset könyvében a szabadidő „szórakozáskultuszában” elveszett emberrel kapcsolatban idézi, itt az elveszett emberről van szó: „Az embernek még nem sikerül azonosulnia önmagával.” Egy harmadik értelmezés: Levendel Júlia—Horgas Béla94 fejtegetése szerint ez évek verseiben kétféle hang észlelhető: „az ősi egyszerűség és tisztaság, a paradicsomi idill képei” és „velük szemben megjelennek a XX. századi gépi világ, a technika és civilizáció szavai . . Mint írják: „A kétféle világ találkozása állandó, groteszk hangulatot teremt, de az összeütköztetés célja kettős: Megmutatni az elidegenedett, gépi-tárgyi világ embertelenségét a bibliai természetesség ellenébe. Átváltoztatni, humanizálni, szimbólummá emelni a jellegzetes XX. századi motívumokat, megtölteni őket ősi tartalommal. A kettős törekvést szinte programszerűen fogalmazta meg József Attila 1924-ben, a Szólt az ember című költeményében. [...] 93 Toti [200] 263-264. 94 Először: Horgas [74]., majd Levendel—Horgas [109] 99 —100. 284