Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927 - Irodalomtörténeti könyvtár 32. (Budapest, 1977)
IV. József Attila költészete – 1923 őszétől 1925 őszéig
amit akar. Ez az egyszerűség az, ami benne lenyűgöző, amiért szinte első olvasásra megragad az emlékezetben. [. . .] Hogy József Attila abban az időben —talán később is — tiszta szívvel tudott volna embert ölni, az kétségtelen. Ebben éppen olyan biztos vagyok, mint ahogy esküdni mernék rá, hogy képtelen lett volna betörni, vagy akár csak egy fillérrel megkárosítani valakit. Mindenesetre lemérte, mire volna képes, amit a legtöbben elmulasztanak. Meg is tette — a költemény tett — s meg is torolta cselekedetét. S ezzel elérkeztünk József Attila életfelfogásának centrumába. Ez a pont József Attila erkölcsi indifferentizmusa. Sokszor lesz még erről szó, sok versében tér vissza ez a motívum. »Jóról és rosszról nem gondolkozom« énekli, holott valójában folyton e két erkölcsi kategória foglalkoztatja. Már idéztük azt a szakaszát, amelyben arról panaszkodik, hogy zord bűnös, ki csak azt nem érti, mért nincs bűne, ha van. E megállapítás sorrendjét követve előbb elítéli, aztán felmenti magát. így cseng ki ez a verse is — egy burjánzó fűvel borított sírhanttal, mely szíve felett domborodik — mintha szárszói sírját látta volna látomásszerűleg.”185 Összefoglaló, útjelző, lezáró és új utat nyitó vers tehát a Tiszta szívvel. Saját költészetében az anarchista, szegénylegényes lázadás csúcsa, az addigi értékekkel való elkeseredett leszámolás, tabula rasa, elindulás új értékek keresésére. És formai téren a népi dal, a dal, a népballada lehetőségeinek teljes kihasználása. Mert vad, csavargó lázadás — ugyanakkor a tisztaság és az érték őrzésének — vágya szól itt századok csiszolta népballada, népdal melódiájával és nyelvén. Ezzel is „közösségiesíti”, kollektivizálja mindezt; hagyományhoz kapcsolja indulatát, kifosztottságát így teszi érthetővé sokak számára. A lázadás hangja megerősödik így, ereje sokszorosra nő, éppen, mert ismertebb, ,,kitaposottabb”, ismerősebb formában kap hangot. Egyéni lázadás és kollektív forma, újabb játékoséles ellentétpár, feszültség-sík. Amit itt elsajátított, azt folytatja s továbbviszi majd. Elsősorban a magatartást: „József Attila verseiben ... a húszéves 185 Németh [125] 31 — 32. 347