Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927 - Irodalomtörténeti könyvtár 32. (Budapest, 1977)

V. József Attila Bécsben

sekért járó honoráriumokból is igen gyéren csurrant-cseppent . . . marad tehát a jóléti intézmények, pártfogók, barátok és ismerő­sök támogatása és a gyakori koplalás.”* 38 A bécsi egyetemen József Attila tulajdonképpen eredetileg azért jött Bécsbe, hogy az egyetemen tanuljon, de itt már nem volt amiyira lelkes és buzgó, mint Szegeden. Igaz, mindjárt a beiratkozásnál anyagi nehézségek mutatkoztak, így indexe csak november 24-én kelt, mert a tandíjjal baja támadt. November 5-én kérelmet intéz és Mihállyal. Mindketten a II. világháborúban pusztultak el (egyikük katonaként a fronton, másikuk a gettóban). 38 Bokor [23] 91 — 92. — Mindezzel egyetlen emlékezés állít teljesen ellentéteset, Gáspár Endréé: „. . . Attila — akkor még alig ismert ifjú költő — Béesben nem nyomorgott. Éhezni pedig még annyit sem éhezett, mint manapság akármelyik jókeresetú, de a feketézők zártkörű társadalmán kívül rekedt pesti polgár. Ha enni akart, kapott. Élt akkoriban Becsben egy jószívű földije, a szalámigyárosok céhéből. Nem mondom, azért, mert időnként ízes szalámidarabokat juttatott költőnknek, még nem érdemel díszsír­helyet az irodalomtörténetben. De azt megérdemli, hogy merő romantiká­ból ne fogják rá az éhezést József Attila életrajzírói olyan valakire, aki­nek ő volt az élelmiszerszállítója, ha ingyen is. Azt pedig én — Berold, a szemtanú — tanúsíthatom, hogy a szalámirudak kövérek voltak, kitűnő minőségűek és főként eléggé gyakoriak. Szét kell foszlatnom azt a legendaszövedéket is, hogy Attila barátunk holmi albérletben vagy tömegszálláson lakott. Egész évben a Collegium Hungaricum lakója volt, azé barokk palotáé, ahonnan valaha Bessenyei testőrtiszt küldözgette haza Agist és más elegyes műveit. Nem modern épület, de el lehet benne éldegélni, különösen melegebb évszakokban, sőt télen is, ha fűtik. Pedig akkoriban az azóta meghalt Lábán igazgató úr jóvoltából fűtöttek és Attila sohasem fázott. Egyébként néha hetekig felé sem nézett a szállásának, mert a már említett szalámigyáros földijén kívül szép számmal voltak más jóakarói, barátai is Béesben, magyar emigránsok — ha nem volt kedve hazamenni, ezeknél kapott szállást. Előfordult, hogy hétszámra tanyázott egynél. Hogy melyiknél leg­sűrűbben, szerénységből elhallgatom.” (Gáspár [63]) Igaz lehet, hogy József Attila sokat volt Gáspáréknál, s amire a cikk­ben szintén hivatkozik Gáspár Endre, Fényes Samuéknál. De az 6 anyagi viszonyai sem engedtek meg nagyobb vendéglátást. És ez is csak egy-két napig tarthatott, s József Attilát közben a pénztelenség nyomasztotta, s (az állítólagos szalámi ellenére) az éhség is. Gáspár Endre emlékezésével vitázik Péter László is. (Péter [142]). 425

Next