Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927 - Irodalomtörténeti könyvtár 32. (Budapest, 1977)
V. József Attila Bécsben
Szemet szúrhatott volna azonban — természetének rejtett ellentmondásaira figyelmeztetve —, hogy a Bécsi Magyar Újság szerkesztőségében milyen példás kötelességtudással, szinte kispolgári aggályoskodással végezte újságírói munkáját. Amivel megbízták, megírta. Tárcát, kritikát, elmélkedést, politikai cikket, folytatásos regényt, de még riportot is, még aznap vagy a kijelölt határidőre leszállítva.”81 Ez a furcsa, sajátos, tört, álmodozó, helyét nem lelő, „béka-” vagy ,,kuvikmadár” arcú férfi finom irodalomértő, tehetséges költő s főleg kritikus volt: a magyar irodalom egyik legnagyobb olvasója. Sok mindenre felfigyelt, sok mindenkit először vett észre nálunk, érzékenyen érzett rá az újra, az igazi értékre. Kafkát és Apollinaire-t, Cendrars-t és Traklt az elsők közt ismertette, s legnagyobb felfedezése, legnagyobb találkozásainak egyike éppen József Attila volt. (A másik találkozása Karinthy Frigyes, akiről regényt és kritikát, emlékezések és esszék sorát írta.) Mi fűzte össze a két embert, a húszéves költőt és az akkor már harmincöt éves kritikust? Németh Andor két különböző írásában úgy emlékezik, hogy rögtön József Attila Bécsbe érkezése után találkoztak — természetesen kávéházban: „Még az este megszerettük egymást, vagy ez csak hónapok múlva következett be?”82 — „Ugyanabban a városban laktunk, ugyanabban a társaságban forogtunk, mégis megesett, hogy hónapszám nem láttuk egymást. A mezőnyön tülekedtek a figurák, helyzetek alakultak és változtak, volt, aki előre jutott, volt, aki hátrakerült, volt, aki kibukott, csak én vesztegeltem táblahelyemen érintetlen bástyaként, mint akit a sors a végjátékra tartogat. Le voltam kötve kívül-belül. Attila vidáman cikázott ide-oda. Irigylésreméltó szabadsága volt, leléphetett és visszaléphetett. El is tűnt, néha hetekre, néha hosszabb időre. S mindig más József Attila volt, aki jelentkezett. Nemcsak szellemi értelemben, testileg is. Erősödött, íerfiasodott — fejlődött, mélyült. Többnyire reggel állított be hozzám, frissen, jókedvűen, kiráncigált az ágyból, magával cipelt. Jókedve egész napomat bearanyozta. Máskor társaságban találkoztunk s feloszlása után együtt maradtunk. Attila helémkarolt s kedves, hízelkedő hangon megkérdezte: 81 Déry Tibor: Németh Andorról. In: Németh [126] 7 — 8. 82 Németh [125] 44-45. 448