Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927 - Irodalomtörténeti könyvtár 32. (Budapest, 1977)
VII. A magyar irodalom változása a párizsi tartózkodás idején
erdetűek, magyarázzák a művet, egyes vonásait megvilágítják, de meg nem határozzák. Nem értek egyet tehát Bori Imrével sem, aki gyökeresen ellentétes álláspontot képvisel a magyar avantgarde-ról írott könyveiben. Ő az expresszionizmusnak, de elsősorban a szürrealizmusnak nemcsak döntő jelentőséget tulajdonít a fiatal József Attila költészetében, hanem lényegében egész költészetét szürrealista jellegűnek minősíti. Szerinte ,,van pillanat, amikor József Attila a szürrealizmus előtt fut, a harmincas években pedig a szürrealizmus olyan megvalósulását hozza, amelyre a francia mozgalom nem tud felkínálni analógiákat”.38 „Akár a költő szürrealista szintézisének is nevezhetjük költői eredményeit, annál is inkább, mert pályája 1925-től a szürrealizmus világalakulásának sodrában, azzal párhuzamosan és állandó kontaktusban alakult.”40 Egy sehol-meg-nem-valósult ideál-szürrealizmusról beszélni az érett József Attilával kapcsolatban — a fogalom kitágításának evvel a módjával nem értek egyet. A „szürrealista József Attila” —- ez, még ha igaz lenne, akkor is inkább kicsinyítené jelentőségét, nem pedig növelné, kevésbé tenné korszerűvé, „európaivá”. Az avantgarde áramlatok mellett a fiatal költő merít a kiaszszikus magyar költészetből, Adyból, a Nyugat lírikusaiból, merít a népdal, népballada forma- és témakészletéből, s mindegyiket felhasználja lírája építésére. Ezek a források, ha úgy tetszik, hatások, indítások ellensúlyozzák, kiegészítik egymást, együtt alkotják legjobb versei anyagát és eszköztárát, mint ahogy nem lett tisztán expresszionista, úgy nem lett tisztán parnasszien vagy impresszionista, vagy népies sem, mindig ezek szintézisét kereste, tudatosan is, egy újfajta, személyes forradalmi líra megteremtésére. Az ő útja is bizonyíthatja, hogy nem az eredet minősít, hanem az eredmény, a líra egészének célzata, tónusa. Bizonyos, hogy egyes avantgarde irányok felszabadítottak benne olyasmit, ami lappangva addig is benne volt: a képek merész megépítését, a lélek mély rétegeinek feltárását, az ellentétek összeszikráztatását, az asszociációk távolságának növelését. Későbbi érett korszaka nem képzelhető el a felszabadító, bátorító hatás nélkül, mint ahogy nem képzelhető el más irányú hatások, máshonnan eredő, 39 40 39 Bori [31] 117. 40 Bori [31] 123. 734