Szabolcsi Miklós: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927 - Irodalomtörténeti könyvtár 32. (Budapest, 1977)
II. A szegedi bölcsészhallgató – 1924 őszétől 1925 tavaszáig
mindnyájan védők kommunista perekben.84 Nyilván Landler— Alpári—Makai útján került a Lovag utcai lakásba Rákosi Mátyás, aki ebben az időszakban a KMP megbízásából többször járt Magyarországon. Talán 1925. augusztus 1. és 13. között lakhatott náluk.85 Ez alkalommal ismerkedett meg s talán beszélgetett is József Attilával, amint erről később maga is szólt.86 Valószínűnek látszik, hogy a váratlan vendég, B. úr (valószínűleg az előző lakhelyén használt Braun fedőnév kezdőbetűje) politikai kérdésekről, a munkásmozgalomról, a Szovjetunióról beszélhetett a fogékony fiatalembernek. „Attila elválhatatlan kísérőm volt az illegalitásban. Elvtársaim már sokszor azt hitték, hogy egy ifjú detektív jár-kel a nyomomban. Kísért, jött velem, elmondta minden versét, kikérte tanácsomat, felsorolta kételyeit, tudni akart mindent, olyan volt, mint a szivacs, mohón szívott magába minden szót. Nagyon a szívemhez nőtt 84 Makai Ödön Lengyel Zoltán helyett is védett Szántó Zoltán és társai 1927. évi perében. A levélben említett bécsi megbeszélések lehettek 1925 októbere után, amikor József Attila Bécsben elkezdte tanulmányait, de lehettek az első bécsi út alkalmával, amelynek időpontját pontosan nem ismerjük. Bizonyos kronológiai nehézséget okoz a levél „ideális anarchista kezdeti koromban is” kitétele (Vál. lev. [8] 279.), ez vonatkozhat a Tiszta szívvel időszakára (1926 tavasza), 1925 őszére, vagy ha az ,,is”-t is szerephez juttatjuk a datálásban, 1927 elejére, párizsi anarchista korszakára. 85 Az MSZMP KB Párttörténeti Intézet adatai szerint 1926. február 5. és március 7. között is járt Budapesten, de ekkor József Attila csak néhány napig tartózkodott a fővárosban. (1925. február 9-én Budapesten kelt kötete ajánlása Etusnak, vö. Polner [146].) Egyébként Szegeden élt. Rákosi ezután májusban és júniusban ismét járt Budapesten, utoljára július 11-én Braun Vilmos néven a IX. kér. Vendel utcában lakott, szeptember 7-től 25-ig a IX., Soroksári út 8 —10. alatt, itt történt letartóztatása is. Közben augusztus 1. és 13. között is Budapesten tartózkodott, néhány napig lakhatott Makaiéknál, legvalószínűbben éppen akkor. 80 L. erről: József J. [82] Ugyanerről a kérdésről már regényesen, hitelesség nélkül: József J. [83] 170 — 180. Az ellenkező végletet képviselő Németh Andor; egy Szántó Judit közölte történetet mond el, „amit Jolán és Etus. . . is hitelesítettek”. „A történet arról szól, hogy 1926 körül. . . Rákosi Braun úr néven sűrűn érintkezett Makaival, megismerkedett Attilával, és vele hosszú, beható tárgyalásokat folytatott. . . .Ebből a kis epizódból jött létre azután az a legenda, hogy Attila tulajdonképpen egész forradalmiságát Rákosinak köszönheti, a vele folytatott érdekes és mélyreható beszélgetések nyomán.” Németh viszont megjegyzi: „Attila. . . soha egy halvány célzással sem tett említést a fentebb említett találkozásra. . .” Németh [126] 623. József Attila levele ellentmond Németh Andor tagadó álláspontjának. 88