Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése - Irodalomtörténeti könyvtár 11. (Budapest, 1963)
II. A gyermekkor
gába ereszti gyökereit; innen, a ferencvárosi házak világából hoz keserű élményeket, de hitet is, konfliktusokat is, de a feloldás lehetőségét is. Ám ahhoz, hogy ezt a gyermekkori élményvilágot nagy költészetté tudja emelni, s tudatos meggyőződéssé érlelni, még hosszú, bonyolult, kitérőkkel teljes útat kell megjárnia. * A tizennégy és fél éves fiú 1919 utolsó napjaiban, anyja halála után, tapasztalataiban s élményvilágában szinte felnőtt már: ügyes, életrevaló, van benne sajátos kedvesség, megnyerő kölyökség is; kissé elvadult és magánakvaló, de gazdag belső életű; feltűnően olvasott, érdeklődő, magát már költőnek hívő, kinőtt ruhákban feszengő ferencvárosi kamasz. Útja még sokfelé vezethetne: lehetne belőle verselgető dilettáns, munkája mellett művészi álmokat dédelgető munkás vagy iparos, kamaszkora kihunytával leszürkülő fiatalember, az élet s a kenyérhajszában megőrlődő proletár; lehetne az altisztsors, a proletariátusból a kishivatalnokság felé kiútat kereső vagy sorsába belenyugvó s elfásult munkás. József Attila útja — élete külső eseményeit tekintve, — ez év végétől már kifelé vezet a Ferencvárosból, kifelé a proletársorsból is. Belsőleg sohasem szakad el tőle, — s nagy kitérő után, sok tanulsággal meggyarapodva tér vissza majd hozzá — tizenegy évvel később. 178