Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése - Irodalomtörténeti könyvtár 11. (Budapest, 1963)
IV. Makói évek
meg kellett állania az első irodalompolitikai-esztétikai jellegű csatát. Ellenfelei, bírálói szavában a tanárok egy részének, az iskolának hivatalos véleményére ismerhetünk; kifogásolják, hogy Adyt választotta; három évvel a költő halála után ez kihívó merészség volt még egy vidéki város m. kir. áll. gimnáziumában; a modern költők „túlzásba vitt egoizmus”-áról szólnak verseivel kapcsolatban, amint azt tankönyv, iskola s tanárok tanították, jól megérezve, hogy József Attila a Nyugat és Ady útját követi, a lírai Én-nek általa kialakított új típusát képviseli, s ez szöges ellentétben van a konzervatív iskola, a népnemzeti epigonizmus kánonjával. Figyelmeztet a vita egyúttal arra is, hogy a mi számunkra olykor kissé avultnak és modorosnak tűnő Szépség-kultusz, amely a Koldusban feltűnik, a korban s a helyszínen milyen kihívóan ellenzéki lehetett. Es természetesen hazafiasabb költeményeket várnak tőle; ez a követelés, tudjuk, állandó jelszava ez évek iskolájának és tanításának. Szűk körben tehát vélemények csatája zajlott le az önképzőkörben; a hivatalosság és a költő kisebb összecsapása. S hogy valóban erről volt szó, azt a Boros keserűség esete is bizonyítja: Tettamanti Béla bizonyára már az első ülés visszhangja alapján fél az újabb vitától, — a tanári kar jobboldali részének támadásától, s talán az értetlen iskolatársak gúnyolódásától is féltve a költőt, vágja el a költemény felolvasásának s így vitájának útját. Az, hogy az első ülésen megvitatott két vers mégis bekerült az érdemkönyvbe, talán inkább köszönhető a hetedikesek osztálytársukkal való szolidaritásának a nyolcadikosok ellen, mint a költemények átütő sikerének vagy Balogh baráti-bírálói buzgólkodásának. De alapjában túl volt már József Attila ezeken a csatákon is, túl volt már az önképzőkörön. Versei kezdtek sorban megjelenni: már szeptemberben a szegedi Színház és Társaságban két vers, a Távol, zongora mellett és az Ősapám látott napvilágot; ezek József Attila első, nyomtatásban megjelent versei; de ugyanakkor jelent meg róla az első cikk is. Tőle tudjuk, hogy ,,A Szinház és Társaság olyan dicsériádát zengett rólam, hogy szinte belekábultam” (nov. 4-i leveléből). Sajnos, az említett Szinház és Társaság példány még nem lelhető fel, így a cikkre csak következtethetünk. Nyilván kissé ennek hatására is küldhetett be verset már a Nyugatnak. Október 14-én kedves-nagyképűen, indignálódva írja Réti Ödönnek: „Kedves Réti Ödön, ön dolgozott a Nyugatba, hát mondja meg nekem, mért nem 313