Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése - Irodalomtörténeti könyvtár 11. (Budapest, 1963)
IV. Makói évek
Könyvek közül, ha némán kitekintesz Betűktől ittas szemmel, vágyva, mondd, Érzed te is a békés bánatot, Mely engem csendes esti dalra ihlet? (Ex libris) Számára a Szépség világa — mint a század elején — még mindig a valóságtól különálló, meghódítandó, sóvárgott tartomány külön törvényekkel: menekülés és búvóhely kora és egyéni sorsa felől. S így, ha a fiatal költő barátját, pártfogóját, mesterét olvasta, érezhette benne azt a viaskodást, törést, ellentmondást, amely annak „Anna-kérő szíve” és a hazáért égő indulata közt feszült. Hangod legyen az őszi vihar sötét zúgása, melyben tompa a jajgatás, de a harangszó messze hangzik s tornya fehérlik az éjszakában . . . — szólítja meg már 1922 nyarán mesterét Kiszomborról József Attila, tanúságot téve egyúttal arról is, hogy költészete színeit, egész lényegét is mélyen átérezte, mert evvel a képpel az alföldi magyar falut, annak is borongós, őszies éjszakáját idézi fel: a sötétségből kifehérlő tornyot a viharos ég alatt, — olyan képet, amilyent talán Tornyai János festhetett meg még a 10-es években, amilyet Koszta József kezdett festeni és Károlyi hajós, — Juhász Gyula barátai, a magyar festők a nagy alföldi városokban. Jól megértette, magába szívta Juhász Gyula költészetének levegőjét, — s át is vett belőle lényeget és formát, magatartást, táj látást, szavakat. Talán ő jellemezte legtömörebb-találóbban mesterét: Lelked valami különös csoda : meleg szivárvány őszi éjszakában. Ilyet még ember nem látott soha : elszomorodott megenyhülés. (Juhász Gyulának) Többen megírták már: Juhász Gyula rejtett bánata, hamu alatt izzó forradalmisága, sőt nemzeti fájdalma, vidékies, szomorú magánya, másfelől szépségkultusza, művész-magatartása is visszhangot lel az ifjú József Attilánál, — éppen azért is, mert ő is sokban hasonló körülmények közt élt. A közös ihletők: Makó 348