Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése - Irodalomtörténeti könyvtár 11. (Budapest, 1963)
IV. Makói évek
A szegedi években még Juhász az, ki — Péter kászló kutatásai szerint,® — a fiatal költőt a szegedi Munkásotthonba bevezeti; költészetükben azonban már nagyon is élesen elválnak egymástól útjaik. S amikor a Hárfát Juhász Gyula A szépség betegével, egyik legnagyobb versével zárja, amelyben „magányos szenvedésem odújába, mint sebzett medve, behúzom magam”, bár tudván tudja, hogy „károg a varjú, vijjog a vihar” — fiatal tanítványa már a Förgeteg megidézésén is túl van és a Favágó harcos-bátor, a viharban kiálló sorait írja. 1924—25 óta a két költő pályája egymástól függetlenül fut, annak ellenére, hogy a harmincas évek derekán egynéhány versük mintha ismét összecsengene. József Attila Betlehem című versének sokban paraszt-népies idillje emlékeztet Juhász Gyula Betlehemes énekére, vagy a Glóriara, (alcíme: Primitív idill, gobelinre) a Vízkeresztre ; a jellegzetes „zsöllér” szó is előfordul Juhásznál. A lassan megfáradó fiatalabb költő Őszének hangjában is visszacseng Juhász őszies melankóliája (Ének), és nem vethetjük el azt a gondolatot sem, hogy a Falusi éjszakának valami része van József Attila egyik legszebb versének, a Falunak megszületésében: A hideg, szűzi csillagok alatt Az ember és a ház mind alszanak. És alszanak a harsány kakasok, És álmodoznak az üres kasok. Es alszanak a méla tehenek, És elpihent a köhögős gyerek. És alszanak a tehervonatok, A kocsma is álomba szunnyadóit. És alszik oszlopán Szűz Mária S ölén csillagmosollyal egy Fia. Csak az örökmécs vörös fénye leng S a bakter zeng százéves éneket. nagy része, úgy Juhász Gyula sem szerette már a Nem én kiáltok verseit; úgy vélte, hogy a „szegedi zabolátlan ifjú óriások” körében zsákutcába került József Attila tehetsége. 91,d. JA Szegeden. 44 — 45. З56