Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése - Irodalomtörténeti könyvtár 11. (Budapest, 1963)
IV. Makói évek
tékes”, az osztályfőnök, Eperjessy Kálmán is.39 „Természetesnek vettük — írja egy másik tanára, Tettamanti Béla —, hogy az internátusbán lakik, hogy ruházata szegényes, hogy fehérneművel nem mindig kifogástalanul ellátott, de semmit, vagy igen keveset tudtunk arról, hogy ki gondoskodik róla, milyen kapcsolat fűzi családja többi tagjához . . . Attila nővérének egy látogatásával kapcsolatban mindnyájunkat megdöbbentett a két testvér külső megjelenése között fennálló ellentét: egy kifinomult, divatos ízléssel, sőt feltűnően jól öltözött, kétségtelenül jó módban élő fiatalasszony kopogott be hozzánk öccsének, a bizony szegényesen felruházott, nyáron kukoricát őrző diáknak kíséretében.”40 Mindebben ismét Makai Ödön sajátos kettőségére ismerünk: leküldi sógorát Makóra, elintézi, hogy helyet kapjon az internátusbán, támogatja is, a maga sajátos módján, tehát kifizeti a nem alacsony internátusi költségeket, tandíjakat, sőt instruktori költségeket, — de ugyanakkor sokszor pénz nélkül hagyja.41 1920 karácsonyán s 1921 nyarán, éppen emiatt, haza sem utazhat József Attila. Makai segíti tanulását, de ugyanakkor szégyelli is őt, le is tagadja a külvilág előtt, — jót is tesz, meg is szégyeníti; tanuláshoz is segít, de önérzetet rombol. Bedobja Attilát az idegen városba, s aztán nem törődik vele. Jolán jó tanácsai, amiket időnként öccsére pazarol, nem pótolják a támogatást. A felemás helyzet Attilában — érthetően — egyre inkább kiváltja a Eucie-vel szembeni ellenérzéseket: „Neked Isten, világ előtt öcséd maradok, míg Eucienek csak belől. Emberek előtt soha !” — írja már Etusnak 1922 nyarán. A titkolózás oka leginkább mégis az, hogy Makai Ödön a makói család előtt szégyellhette a rokonságot; s talán ez az oka, hogy egészen 1923-ig nem bukkannak fel József Attila levelében Makai-rokonok; 1923 nyarán 39 Ekk. 53—54. 40 Tettamanti : Ekk. 51. — Ed. még PL : 10., 16. is. — József Attüa egy 1921. márc. 22-i levelében magázza nővérét. Espersit János még 1923 tavaszán sem tudja, hogy Jolán nem a gyám felesége, hanem a költő nővére. (Péter L. : Espersit J. 55—56.) 41 így látta Galamb Ödön is: „. . . dr. Makai Ödön . . . elég jól gondoskodott róla, s többnyire . . . ellátta mindennel, amire szüksége volt. Legfeljebb, egy kissé rapszódikus volt ez a gondoskodás. Attüa néha jó egyetértésben élt gyámjával, máskor nézeteltérés támadt közöttük. Talán az ügyvédi iroda jövedelme sem volt mindig egyenletes ...” (i. m. 10.) 228