Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése - Irodalomtörténeti könyvtár 11. (Budapest, 1963)
IV. Makói évek
Afrika partja se lásson! Engem a jó, Lágy, puha hó Alomkarja elásson . . . S József Attila még mintha Turcsányi Eleknek felelne. Biztosan olvasta a verset, a Nyugat röviddel azelőtti, 1922. március i-i számában jelent meg; az ő verse keltezése: 1922. június 23. Formailag átveszi Turcsányi rövid sorait, még versmondattanilag is és rímtechnikailag is; hosszú sorainak hét szótagát eggyel megtoldja, így a lemondóbb dallamból frissebb, pergőbb dallamot formál; s a télt áhító, lemondó, hóhullást kívánó versre vidám tavaszi verssel felel. A formát véglegesen kialakító mozzanat valószínűleg nem másik vers, hanem dallam lehetett; egy újabban felbukkant kéziraton szegedi, zenét is szerezgető ismerőse, Frummen Eászló valcer-dallama után szerepel a Csókkérés tavasszal szövege; a 3/4-es ütemű, szabályos valcer-dallam valószínűleg megszabta a vers végső formáját; egyúttal egyik korai példájaként annak, hogy József Attila dallamra vagy dallam nyomán írja vagy alakítja versét. A C sókkér és-Ъеп, figyelmes vizsgálattal még a kor költői sablonjainak igen sok maradványát lelhetjük, (mint a „lázad a vágyam”, meg a „vészt okozó csók”), s van a költői dikcióban, különösen az első szakaszban, sutaság is. De a második szakasz már szinte kifogástalan a maga nemében: (a 9. sor ügyetlen ,,szív-körülöttem”-je kivételével) friss, lendületesen fiatalos, érzéki; s a versmondattani építés mesteri voltáról az is árulkodik, hogy az utolsó sorokban, — bár teljesen betartja a ritmikai képletet, — a csókkérés áhítatában lassítani tudja a verset: a hosszú szótagok helyett egyszótagú szavak (csend) a „szünetjeles”, azaz pillanatnyi szünetet kívánó szavak beiktatásával (így). A Csókkérés második szakasza így lesz a tavasz legszebb versévé, egyúttal József Attila egyik leginkább jövőt-idéző hangjává, a dalok, a boldog szerelmes versek, a játékos formájú versek elődjévé: Retten a lomb, zöldéi a domb, — arra szaladnánk ketten, roppan a szél, csókra beszél, dalra kel önfeledetten, véle dalol itt valahol szív — körülöttem a vérem Csend, Kicsi, Csend! így, ez a rend — most csak a csókod kérem. 286