Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése - Irodalomtörténeti könyvtár 11. (Budapest, 1963)
IV. Makói évek
lehetünk annak is: helyzete által indokolt, a kor levegője, a politikai remények, baráti köre által erősített elégedetlenség, komorság-érzés harcol benne a fiatal fiú természetes vidámságával, erejével, rátarti önbizalmával; fellángolások és letörések követik egymást —, hogy a következő években egyre erősödő hangon a magában és a jövőben való bizakodás hangja szóljon költeményeiből.26 * Viszonylagos eredetiségét, önállóságát akkor tanuljuk meg igazán értékelni, ha vele együtt induló pályatársaival, barátaival vetjük egybe korai költészetét. József Attila — csoportban — legelőször Keck József Gáspár szerkesztette szegedi Lírai Antológiában jelentkezett; mit mondtak hát s hogyan a fiatal szegedi költők, akkor, 1922 koraőszén? Ifjú szegedi költők Szegeden, — hogy Hont Ferenc találó megállapításait kövessük1 — az 1920-as évek legelején, az íróknak három nemzedéke dolgozott. Juhász Gyula és Móra Ferenc álltak az első ki legfájóbban, ha érzésellentétén át érvényesül: a tagadás, a felháborodás indulata a keserű-komor-lemondó jóváhagyásban.” 26 Fejtegetéseinkből következik, hogy nem értünk egyet Bóka László 1947-ben írt József Attila esszéjének e korra vonatkozó megállapításaival; sem avval, hogy „József Attilát Juhász Gyula, Kosztolányi és Babits példája vonzotta s a nyugati irodalmakból az, amit a tiszta szépség e szentháromsága közvetített”; s avval a felfogásával sem, hogy az ifjú költőre elsősorban a „lágyság és artisztikum szerelme” a jellemző. (Arcképvázlatok. 224—225.) Nem kétséges: az is jelen van az ifjú költő verseiben, amit Bóka kiemel („Szereti a kecses szonett-forma zártságát. . . a rafinált, bizarr rímeket” stb.), de mindez csak egy, s nem is uralkodó színe ekkori lírájának; Bóka László e művében a Nyugat harmadik generációja egyes lírikusainak stíluseszményeihez közelíti a költőt. Későbbi művében már másképpen ítél, bár a kötetet nálunk kissé kevesebbre becsüli: „A Fiatal életek indulója, a Tél, A jámbor tehén, ha tartalmában még bizonytalanul és tonnájában még eredetiség nélkül is, vagy az első fogalmazásban is remek Éhség magukban hordják már a jövendő csiráját. Egyelőre még csak elégedetlen és nyugtalan, egyelőre még csak azzal hat, hogy kitűnő megfigyelő és tömör ábrázoló, de elégedetlensége, nyugtalansága egy körvonalazatlan más után vágyik, s ábrázolása a natu ralizmus határán van — a jobbik esetben a részvevő együttérzés határán.’ ’ (Arcképvázlatok . . . 309.) 1 Hont Ferenc : Fkk. 104—106. 393