Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése - Irodalomtörténeti könyvtár 11. (Budapest, 1963)
VI. Kitekintés és korkép
liberális és konzervatív. Ő is Adyt „folytatja,” őt vizenyősíti» vulgarizálja, érzelmesíti („Jaj, mocsár van, förtelem van, még mindig a lelkek telkén”), s Ady „ifjú szívéből” nála ez lesz: Kongatom piros harangom, ifjú szivem kongatom. Átveszi a kor egyik mondanivalóját: fáradtak vagyunk, elég a förtelemből („Undorít a lápos zóna”), s átveszi azt is, ami a fiatal József Attilának is célja: jóságot, testvériesülést kíván az emberek között. Mintha ugyanaz a gondolat lenne, mint a Tél vagy A legutolsó harcos „szép szívem óriás piros virág” mondata, — s mégsem ugyanaz. József Attila sohasem lett volna ennyire jólfésülten, csiszoltan szentimentális, ilyen nyúlósan bőbeszédű: Kis harang az én harangom, ám ha rája rezonálna Minden szív és összekongna : úgy megnőne szózatom, Mint a végítélet holtat létre keltő harsonája . . , Testet öltött vágyaim . . . Nyitott ajtó, ölelő kar, lágy kenyér, telt kancsó várjon, Szivem hangja égjen minden testvérhívó mondaton S aki elhunyt, lágy szemére béke, béke, béke szálljon . .. S már az induló Mécs Lászlónál is itt a kispolgári idill, az osztálybéke, a hamis egység: Mondogassák a szegények : lelkünk kottájára kongat ; Gazdag mondja : bennem is még emberség után kutat. . . Átkozott, ki most sem áll a testvér-csókos hajnal-táncba! „Kispolgári tömegek írják M. László verseit” — írja róla évtizeddel később József Attila. A Nyugat Ady nélkül maradt gárdáját rázta meg legjobban a történelmi sorsforduló; ők érezték leginkább úgy, hogy pályájuk derékbatört, életük értelme elveszett; a kor haladó polgárságának, élenjáró értelmiségiéinek hangulata bennük tükröződik leginkább. „Ä Nyugatnak az ellenforradalom alatt kiadott első számai nyomasztóan tükrözik azt a megdöbbenést, sőt rémületet, amely a magyar irodalmat elfogta a horthysta bandák rém-506