Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése - Irodalomtörténeti könyvtár 11. (Budapest, 1963)
VI. Kitekintés és korkép
nem olvas idegen nyelven; a kortárs világirodalom egyes termékei — nagyon is önkényesen — s néha-néha kezébe kerülő bécsi folyóiratok vagy a Magyar írás egyes számain át jutnak hozzá. Csak annyit mondhatunk hát: valószínű, hogy Majakovszkij és Blaise Cendrars, Oscar Kanehl és Ivan Goll neve nem volt ismeretlen számára. Mindebben nincs is semmi csodálatos: egy útját kezdő költő elsősorban hazai előzményektől tanul; az időszak, amikor közvetlenül, belekapcsolódik az európai líra áramába, csak néhány év múlva kezdődik. Néhány vonást rajzolhatunk csak fel, a teljesség minden igénye nélkül, az európai líra állapotáról József Attila indulása idején. Éppen induló költőt nehéz elhelyezni a világirodalom koordinátarendszerében; József Attila kortársai is csak pályájuk legelején vannak még. Pedig: nagyrahivatott, színes, érdekes író- és költőcsoport az, amelynek tagjai év- és kortársai József Attilának. Az a nemzedék ez (ha nagyon tágan az 1903—1908 közt születetteket számítjuk ide), amely kisgyerekkorában élte át az első világháborút s az azt követő forradalmakat, kamasz- és fiatalkorában a húszas évek forradalmi hullámát, majd apályát s a kapitalizmus stabilizációját, írói indulása az 1920-as évek második felére esik, kibontakozása, hangjának megtalálása pedig a kemény és keserű harmincas évekre; az a nemzedék ez, amely férfifejjel élte meg s harcolta végig a második világháborút s amelynek élő tagjai ma a világirodalom hírességei . . . Egy országra nem áll ez a képlet: a Szovjetunióra, mert ott az 1903—1908 közt születettek a történelem nyomására korábban értek; ők azok — Ny. A. Osztrovszkij és Solohov a legkiemelkedőbbek közülük —, akik már gyerekfővel részt vettek a forradalomban, kamaszfejjel harcolnak és írnak, s a polgárháború során, s utána kis füzetekben bocsátják útra verseiket: Mihail Szvetlov és Joszif Utkin, Nyikoláj Zabolockij, Alekszandr Zsárov és Szemjon Kirszánov költők, meg a belorusz Petrusz Brovka s Ueonyid Martinov, aki majd fordítja is magyar kortársát, — az ő neveik jelzik ezt a nemzedéket. Természetesen: a szovjet irodalomban nehéz ilyen évszám szerint határolni, mert az így induló, a polgárháború tüzében edzett, lelkesen induló fiatalokhoz tartozik a valamivel idősebb Iszakovszkij és Fagyejev is — s még annyian mások. Tyihonov verse vall indulásukról, a polgárháború nehéz napjairól: 589