Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): „Jöjj el, szabadság!” Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből. II. - Irodalom - szocializmus 2. (Budapest, 1967)
Bokor László: Jószef Attila Bécsben
Az egyes képek — önmagukban akartan abszurdak, illetve meghökkentők. Hézagos az asszociációs kontinuitás is, az egymás után felmerülő képek közt csak valami irreális vonzás van, nevetséges is lenne magyarázgatni. És mégis: az egész versből csak úgy árad a lány iránti finom, tiszta gyengédség és ugyanakkor ennek az érzésnek a hiábavalósága, a szerelem b etelj esülhetetlensége. Csupán végső hangulatukban, az érzés, sőt még inkább az ösztönvilág irreális ábráiként jellemzőek ezek a költemények s függnek össze József Attila bécsi viszonyaival. Csupán belőlük lehetetlen volna a teljes költői ént rekonstruálni, hiszen „a valóságot úgy kiejti a keze közül, mint a szórakozott halász a síkos halat”.133 Szerelem Néhány költeménye azonban szorosabban is kapcsolatos bécsi körülményeivel. A rögtönzésszerű, dedikációnak írt Magyarország messzire van. . . kezdetű mutatja, hogy időnként a honvágy is elővette. ,,Azt hiszem az hatotta meg és vitte rá erre — emlékszik vissza Bálint Dénes —, hogy belőlem is kifájdult a szülőföldem messzesége és valamit mondhattam neki, ami eszébe juttatta ezt a verset.”134 Wienerwaldi kirándulások emlékét őrzi a Csodálkozó bogarak közt kezdetű és Hangya című verse. Fényes Samu fia, Fényes György révén ismerkedett meg egy kis kommunista medikuscsoporttal, amely szeretettel fogadta körébe, elismerte tehetségét és lehetőségeihez képest támogatta. Dr. Szőke Sándorné — azidőtt Abramovits Irén — emlékei szerint vasárnapi túráikra gyakorta velük tartott. „Nagyon szeretett kirándulásra járni, éltető eleme volt abban az időben. Kedves és jókedvű volt, szeretett énekelgetni, csintalan nótákat dalolni, amikor a lányokat előreküldte, de azért úgy, hogy azok is hallják.”135 Egy megtalált kisebb közösség élménye, a derűs természetérzés hangulata valóban jelen van a költeményben: Csodálkozó bogarak közt lépkedek bátran, ha felhő volnék, szárazságban járnék csak erre, elkerülném a kirándulókat, összeszedik ők a papírt, nehogy jövőre eső legyen, viseltes ruhájuk alól forró testük felesel a siető nyárral, hétnapra valót játszadoznak és egy bujtató lombról feledékeny madár figyeli az örömüket. A lányok szagos lépte nyomán kibutt ez az ártatlan kavics, ez a kavics nem József Attila és a fű se, én se vagyok az, én a barátja vagyok itt mindennek, tenyeremben a jó dió háládatosan roppan ketté, a belékevert szalmaszálat hajamból vigyázva kihúzza az ág — mező, mező, szaladtató, akár a kedvesem termékeny karjaival, térítő lengésű szoknyájával a fiatalemberek élén jár ő . . . 133 József Attila: Kassák Lajos 35 verse. = ÖM III. 112. l3iTernay Kálmán: Kiadatlan József Attila-vers. It 1947. 109. 135 Szíves szóbeli közlése. 114