Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): „Jöjj el, szabadság!” Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből. II. - Irodalom - szocializmus 2. (Budapest, 1967)
Koczkás Sándor: Bálint György (1906-1943)
cialista művészi törekvéseit is. Miképpen értékelték volna Bálint Györgyöt, amikor József Attila is felemás osztályzatot kapott? Elismerést egyrészről: ,,a proletárirodalom egyetlen, valóban reprezentáns képviselője Magyarországon József Attila” — de mindjárt tartózkodó megítélést is másrészről: „szinte egymagában — semmiképp nem jelenthette úgy a magyar proletárirodalom Jogfolytonosságát,’ mint az oroszét Gorkij”.3 Életművének ellentmondásai így nőnek az elmarasztaló értékelés szemrehányásaivá: mert „verseinek egy része a szörnyű és kiúttalan pusztulást tükrözi” s mert költészetében „elvont szocializmus” jelentkezik.4 E megállapítások részleteivel vitatkozni, azokat cáfolgatni ma már fölösleges. Bálint értékelésével összefüggésben egyébként is elegendő csak azt kiemelni, hogy e szemléletben a szocialista irodalom nagyon is steril, mechanikus felfogása tükröződik. Ilyen felfogás alapján pedig csak elvont mérce születhetett, amellyel szembesítve József Attila életművének jelentős hányada a „szocialista norma” alatt maradt. S „cseppben a tenger” tematikájával kevésnek bizonyult Nagy Lajos munkássága és még említésre sem kerültek Illyés Gyula vagy Radnóti Miklós, Veres Péter vagy Darvas József szocialista ihletésű művei. E mércét hogyan érte volna el — ha egyáltalában számba veszik — Bálint „villanásban az egész” miniatűr-technikája? A vulgáris felfogással ellentétes, reális kritikusi koncepciója pedig aligha lett volna kedvező „ajánló levél”. Irodalom- és valóság-ellenes szelekció érvényesült így, amelynek eredményeképpen az úgy-ahogy elfogadott József Attila is magányos óriás és különös kivétel lett: elszakítva és elszigetelve kora eleven folyamataitól és valóságos irodalmi környezetétől. Holott igazi jelentősége, nagysága is teljesebben érzékelhető, ha kora hol táguló, hol szűkülő szocialista irodalmi áramlatának centrumában és élén, természetes környezetében látjuk, vizsgáljuk. Mert József Attilát — ha nem is minden esetben töretlen — irodalmi és baráti kapcsolatok gyűrűje övezte: többek között olyan, jórészt szocialista töltésű, termékeny kölcsönhatások, mint amelyek Nagy Lajossal vagy Illyés Gyulával, Radnóti Miklóssal vagy Bálint Györggyel kapcsolták össze. A harmincas években a gátló körülmények és az ezekből eredő ellentmondások ellenére a szocialista irodalomnak jelentős „műhelye” alakult ki Magyarországon. E hazai szocialista irodalom és „műhely” létrejöttében töltött be fontos szerepet Bálint György: egyik kiemelkedő alkotója és vezető kritikusa volt. Pályájának, életművének feldolgozása éppen csak megindult: életrajzának, munkásságának számos részlete még csak felületesen ismert vagy egészen felderítetlen. De már életműve legjellemzőbb vonásainak ismeretében is határozottan állíthatjuk, hogy a két világháború közötti kor egyik kiemelkedő egyénisége volt. E kor irodalomtörténetének igényes összegezése el sem képzelhető írói és kritikusi működésének értékelése, elemzése nélkül. Sőt ehhez az összegezéshez éppen az ő irodalmi koncepciója, elfogulatlan kritikusi szemlélete adhat ösztönző összefüggéseket és újszerű rendszerezési elveket. Érdekes, hogy pályájának első átfogóbb 3 Horváth Márton: Lobogónk: Petőfi. Bp. I960. 8. (A kötet „Bevezetésiéből. 1 Uo. 473