Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): „Jöjj el, szabadság!” Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből. II. - Irodalom - szocializmus 2. (Budapest, 1967)
Koczkás Sándor: Bálint György (1906-1943)
De szólni kell kiemelkedő érdemeiről. Arról, hogy a népfrontos politikaiideológiai koncepciót a legteljesebben, a legtermékenyebben volt képes alkalmazni a magyar irodalmi-művészeti élet adott lehetőségei között. E „teljesség” nem azt jelenti, hogy mindenkiről és minden műről szólt, akik és amelyek a szocialista realizmus magyarországi kibontakozásában szerepet játszottak. Ez már korlátozott működési lehetőségei, a kor kényszerítő és gátló körülményei miatt sem volt lehetséges. Nehézségbe ütközött például az, hogy a külföldi emigrációban s a szomszéd országokban érlelődő szocialista törekvéseket, műveket rendszeresen számba vegye, értékelje. (Bár van arra adatunk, hogy Bálintban ilyen irányú igények is voltak.)147 Az említett „teljesség” semmi esetre sem azonos tehát a minden irányú tájékozottsággal, a lexikális „pontossággal”. Valóságos művészi eredményekre törekvő „irodalompolitikát” jelentett inkább. Azt, hogy Bálint nemcsak politikai, de konkrét irodalmi „bázis”-ra, jelentős értékű művészi „vezető erő”-re is építette a maga népfrontos elképzeléseit. Nem gyengébb, másodlagos tehetségek köré igyekezett kiemelkedő alkotó egyéniségeket tömöríteni aprócska, prakticista feladatokhoz. Bálint „álma” a döntő erejű szocialista művészi áttörés volt. Erre pedig éppen kora legnagyobb képességű alkotóit tartotta alkalmasnak: József Attilát, Derkovits Gyulát, Radnóti Miklóst.148 (E nagyokhoz egyik nem értékelő, de odaadással elismerő cikke149 szerint Bartók Bélát is hozzá-,,számolta”.) Bálint az ő törekvéseikben és eredményeikben érezte megvalósulni és kiteljesedni azt a korszerű irodalmi-művészi eszményt, amely kritikusi szolgálatának is vezető elve volt. Róluk írt kritikáinak gondolatai itt-ott korrekcióra, továbbfejlesztésre szorulnak, de több észrevétele máig érvényesen alapvető a József-, Derkovits- és Radnóti-órtékelésben. Kifejtésük külön tanulmányt igényelne. Itt elegendő kritikáinak csupán egy-két kiemelkedőbb mozzanatát érinteni. A polemikus kiállást például József Attila különös erejű líraisága mellett. E líraiságot nem egy kortárs fanyalogva fogadta s a poétát „hideg költő”-nek titulálta. „A nyárspolgáresztétika rendszerint azt a költészetet találja hidegnek — írja Bálint —, melyben intellektuális elemek is fellelhetők. Lehet, hogy az ilyen esztétika számára József Attila nem eléggé meleg költő, szerintünk azonban éppen József Attila lírizmusának hevítő intenzitását bizonyítja, hogy minden 147 Az adott viszonyok között a moszkvai emigráció publikációiról írni „nem kívánatos” cselekménynek minősült. Erre akkor adódott inkább lehetőség, amikor egyegy alkotás valamelyik polgári államban is nyilvánosság elé került. így ragadta meg az alkalmat Bálint, hogy ÍEáy Gyula német nyelven megjelent drámájáról (Gott, Kaiser und Bauer) írjon. Mégpedig kétszer is: Gondolat 1936. június, 355 — 57.; PN 1935. szept. 8. Utal rá a Jegyzetek a pátoszról c. írásában is. = A toronyőr II. 257. 148 József Attiláról — még életében — a már idézett Külvárosi éj—kritika után minden kötetének megjelenése alkalmából írt: így a Medvetáncról s a Nagyon fájról, (e kritikák adatait 1. később). — Derkovits Gyuláról két alapvető írása jelent meg: A festő halála. = A toronyőr I. 274—77.; Derkovits Gyula Dózsa-sorozata. = Uo. I. 602—05. — Radnótinak minden verseskötetéről írt 1940-ig bezáróan, egyikmásik kötetéről többször is. Hosszadalmas felsorolásuktól ezért eltekintünk: részletes adataik A toronyőr tartalomjegyzékéből, illetve a Bálint-bibliográfiából kideríthetők. 149 Bartók a népért. = A toronyőr II. 152 — 53. 518