Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Meghallói a Törvényeknek. Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből. III. - Irodalom - szocializmus 3. (Budapest, 1973)
Illés László: Kísérletek a proletárirodalom elméleti megalapozására
német mozgalom másik (jugoszláv származású) teoretikusa proletárforradalmi irodalmon azt az irodalmat érti, amely a világot a forradalmi proletariátus álláspontjáról ismeri meg s amely az olvasói tömegeket az osztály feladatainak megfelelően a kapitalizmus elleni harcra neveli. „A proletáríró csak a következetes marxista világnézet alapján ismerheti meg a társadalmi valóságot, csak így szolgálhatja a harcoló munkásosztály feladatait” — írja a harkovi konferenciára készült, de később közzétett tanulmányában.37 A harkovi konferencia legfontosabb határozatában szintén kimondja, hogy a proletárirodalom világnézetileg áll szemben a múlt és jelen minden más osztályképviselőjével, majd olyan meghatározást ad, amely a proletárirodalom valóságán túlmutatva szinte már a fejlett szocialista irodalom definícióját előlegezi: „Az emberiség össztapasztalata, fejlődése és harca s mindenekelőtt a proletariátusnak mint a szocializmusért folytatott harc hegemón szereplőjének s nem pedig valamely céhérdekek hordozójának osztálytudatos gyakorlata találja meg művészi kifejezését a proletár írók alkotásaiban”38. E megfogalmazásban éppen az a többlet a proletárirodalom általánosan jellemző (de egyes kivételeket felmutató) gyakorlatával szemben, hogy az osztályharc útján elérhető egyetemességet keresi és jelöli meg célként. Azok a jelentős életművet alkotó művészek, akik pályájukon áthaladtak ugyan a proletárirodalom fázisán (mint pl. Gorkij vagy József Attila, Johannes R. Becher), vagy azzal kapcsolatba kerültek, (mint pl. Brecht, Illyés Gyula), szinte valamennyien ebben az irányban haladva voltak képesek „megszüntetve megőrizni” e korszak tanulságait, pozitív vívmányait; de feltétlenül tovább kellett lépniük, ha nem akartak az önkorlátozás, az elszigeteltség, végső fokon a művésziesség megtagadásának övezeteiben megrekedni. Némelyiküknek, így pl. Johannes R. Bechernek igen komoly alkotói válságon át sikerült csak az áttörés, mások pl. Balázs Béla huzamosan viselte a vállalt önredukálás következményeit, ismét mások személyes életükben kellett hogy végigjárják a megkerülhetetlen konfliktusok útját. 37 Ottó Biha: Die proletarische Literatur in Deutschland. Literatur der WeltreV' útion, 1931. 3. 106. 38 Resolution zu den politischen und schöpferischen Fragen der internationalen proletarischen und revolutionären Literatur. LWSh. 97. Az újabbkori szakirodalom is közel áll ehhez a megfogalmazáshoz. Szabolcsi Miklós szerint „ ... a magyar irodalomnak ez az ága — nevezzük proletárirodalomnak, munkásirodalomnak... a kialakuló, majd kialakult magyar munkásosztály érzéseit, törekvéseit, helyzetét adja vissza; egy s több csoportja, amely a Tanácsköztársaság bukása után is a munkásság hangját sugározza, a következetes osztályharc alapján áll, a párt eszméivel telített — s amelynek kiemelkedő, magasba nyúló, de nem elszigetelt s hagyomány nélküli csúcsa: József Attila.” (A magyar proletárirodalom kutatásának kérdéseihez. ItK, 1959. 2. 177 — 182.) Csehi Gyula pedig ezt a meghatározást adja: „Az, hogy tulajdonképpen mit nevezünk proletárirodalomnak, nem pusztán terminológiai kérdés, és nem oldható meg elvont logikai-fogalmi elemzéssel. A jelenleg uralkodó terminológiai tisztázatlanságban szükségesnek tűnik ezt a megjelölést a két világháború közötti időszak tudatosan kommunista ideológiai megalapozottságú, a kommunista pártok eszmei és szervezeti iránymutatását követő és bizonyos mértékig szervezeti formákat is öltött irodalmi mozgalmára, e mozgalom képviselőire és műveire vonatkoztatni.” (Munkásosztály és irodalom, Bukarest, 1963. 16.) Majd ugyanitt a 70. oldalon: „A proletárirodalom fejlődését magának a munkásmozgalomnak és a kommunista pártoknak a fejlődésével kell okozat—ok kapcsolatba hozni, hiszen a proletárirodalom nemcsak eszmeileg, hanem szervezetileg is pártirodalom a szó lenini értelmezésében. A kommunista mozgalom tehát az a közvetlen alap, amelyre a proletárirodalom jelentkezése, fejlődése támaszkodik. Fejlődésének folyamatát a munkásmozgalom fejlődésével kapcsolatban lehet csak megérteni.” 200