Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Meghallói a Törvényeknek. Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből. III. - Irodalom - szocializmus 3. (Budapest, 1973)
Markovits Györgyi: Knopp Imre
Szalai György: „... Halász Kálmán és Knopp Imre egy óriási körfüggönyt szereztek be [Klabund Krétakör című darabjához]. Az Egyesült Izzó báláiból származó hullámpaplrból Knopp Imre díszleteket festett... Ilyen puritán kellékekkel a darabot bárhol elő tudták adni, még a Rákospalotai Munkásotthon kis színpadán is. A siker óriási volt, ötször tűzték műsorra ... Az ötletességben a „Bánk bán” egyes jeleneteinek rendezésénél sem volt hiány. A nagysikerű első előadáson azonban váratlan esemény történt. A rendezőség letartóztatta a főszereplő Oszkó Gyulát. Helyébe Knopp Imre ugrott be, s rövidesen kiderült, hogy nemcsak ötletes rendező és díszletfestő — a színpadon is megállja a helyét.”7 Az apró mozaikokból kibontakozik a kórusvezető és színházi rendező, a költő és színész, a szindarabíró és szemináriumi előadó Knopp Imre, akinek a mozgalmi tevékenysége mellett, illetve ezzel szoros összefüggésben két szenvedélye volt: a munka és az irodalom. Mindig a mozgalom és a napi tett volt számára fontos. Felesége szinte szó szerint emlékszik egy beszélgetésre, mely József Attila és Knopp Imre között zajlott le az Abbázia-kávéházban: „Imre, tanulnod kellene, nem csak mindig plakátverseket írni” — mondotta József Attila. Mire Knopp Imre jókedvűen, minden sértődöttség nélkül válaszolta: „Az utókorral ráérek foglalkozni, most erre van szükség.”8 „Most erre van szükség.” Talán ez a mondat, mely a legpontosabban magyarázza meg Knopp Imre rövid, de gazdag életútját és segítségünkre van abban, hogy irodalmi munkásságát beleillesszük a kor társadalmába. Mert ez a mondat: egyszerre jogos — mint egyéniségének megfelelő agitátori program, mint a korkövetelmények értelmezése —, s egyszerre jogtalan, ha általánosított költői hitvallásnak, értékrendnek tekintjük; mert az „agitátor költő” munkáját akaratlanul is magasabbrendűnek tünteti fel az „utókorra néző” „agitátor-költő” teljesítményénél. Irodalmi munkássága: versei, aktuális jelenetei, elbeszélései, szatirikus írásai mind amellett tanúskodnak, hogy élete értelmének, fő tartalmának a kommunista párt által kitűzött célokért vívott harcot tartotta. Versei — mint annyi kortársáé is — a jelenség-értékű, illusztratív költészet körébe tartoznak. A kulturális munka s ezen belül a költészet csak alárendeltje, segítője a politikai harcnak, de hasznos, mozgósító segítője. A különböző rendezvények a munkások viszonylag nagy tömegeit vonzották, s egy-egy vers, különösen a szavalókórusok előadásában jobban hatott, mint egy kitűnő újságcikk; egy jól felépített politikai előadás vagy szeminárium. Nem véletlen, hogy annyi munkásköltő bukkan fel épp e korban, különösen a harmincas években, s a baloldali lapok tele vannak szocialista tartalmú, agitatív versekkel. E versekben jól sikerült, frappáns, találó képek vegyülnek dilettáns sorokkal. Naturalizmus és szentimentalizmus, hatásos szimbólumok, plasztikus ellentétek állnak a napi politika szolgálatába, a mozgalom akkor aktuális propaganda és agitációs jelszavainak megfelelően. Brichta Cézár, Ember Ervin, Erg Ágoston, Lantos Béla, Mankó József, Pápa József, Perneki Mihály, Sebes Árpád, Szigeti Lajos, Tihanyi Ernő, Varga Ferenc és még sokan mások tartoznak ebbe a sorba. Bár tehetségük különböző, többnek közülük van egy-egy igazán művészi és maradandó verse. Knopp Imre köteteit és kéziratban fennmaradt verseit olvasva és életét ismerve megállapíthatjuk, hogy folytatója volt annak a munkás-író, mozgalmi-költő típusnak, amely a század elején jelentkezett irodalmunkban és a Tanácsköztársaság leverése 7 Szalai György: Az újpesti munkásotthon története. 1963. Budapesti Történeti Múzeum, 64 p. 8 Balázs Anna szóbeli közlése. 354