Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Meghallói a Törvényeknek. Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből. III. - Irodalom - szocializmus 3. (Budapest, 1973)
Jordáky Lajos: Korvin Sándor
nelmi szintre törekvő osztályok harcos eszménye. A mai közkeletű polgári humanizmus, mely visszamenőleg is pártatlanságot tételez, csak törmeléke a történelmileg átértékelt eszménynek, amellyel szemben többé-kevésbé élesen negatív beállítottságú.”22 Új megismerések tisztult útján Szász János néhány évvel ezelőtt azt írta Korvin Sándorról, hogy válságos időket jelentett számára „az egyre nehezebb feltételek közepette zajló harc, a fasiszta elnyomás előretörésének időszakában”, nem cselekvő részese többé a munkásosztály harcának s példának a Magam ellen című versét hozva fel, azt állapította meg, hogy „bármennyire is igyekszik őszintén és szenvedélyesen rámutatni az értelmiségi proletár helyzetére, lényegében mégis a harc és a nyomor nehézségeitől megriadt kispolgár költőt tárja elénk”.23 Tudom, milyen körülmények között írta ezt Szász János s bizonyára fogalmazásával ő maga sem ért ma már egyet. Kegyetlen dolog gyávasággal vádolni a költőt, aki nem a harctól és a nyomortól fél, hanem rendkívüli körülmények között meghasonlik önmagával. A meghasonlás oka azonban semmiesetre sem tisztára belső, a külvilágtól független lelki folyamat. És nem csak Korvinnál jelentkezik ebben az időben. Hogy csak egy-két példát említsek, elég André Gide meghasonlására utalnom s azért éppen reá, mert mesterének és eszményképének vallotta nemcsak élete eddigi folyamán, hanem életének hátralevő éveiben is. De József Attila szenvedélyes önmagát és korát vádoló kiútkeresése is hatott rá mindvégig. Korvin meghasonlására még visszatérek, előbb azonban meg kell néznünk 1936-os és részben 1937-es irodalmi munkásságát, amelyről úgy érzem joggal mondhatjuk, hogy a szocialista realizmus útjára talált a költő. A Magam ellen ennek a rövid időszaknak talán a zárópontja s a gyakorlatban való kérdések és meghasonlás éveinek fordulópontja. : Verseiben — 1936 előtt — Korvin határozott hitet tett a szocializmus és a munkásosztály mellett. Azonban azt mondhatnánk, hogy a kollektív érzés dominál akkoriban, az osztály tudata forrong és csapódik ki költészetében. Most, 1936-ban — rendkívüli erejű minőségi változás jelentkezik verseiben. A Géptájakon bármennyire Korvin Sándor jellegzetességeit hordozza, néha József Attilára is emlékeztet. Nem utánzat, pillanatra sincs epigonizmusról szó, talán a lélek azonos rezdülése, ami József Attilánál még mélyebbről jön, mint Korvinnál. Az Ábránd egy városi udvaron, Vasárnap délután, Az éj, vén szénhordó és a Magam ellen azonban az a Korvin, akivel még gondolattársításra sem gondolunk más költővel; a világ tükröződik most is benne, úgy ahogyan mindannyiunkban tükröződik, akik gondolataink mélységeiben valljuk ugyanazt a világnézetet, de mégis úgy, ahogyan csak Korvin Sándorban tükröződhet. A kollektív tudat itt már olyan egyéni tudatban szublimálódik, amelyet csak egy költő fejezhet ki úgy, ahogyan kifejezi s amely mégis az egész emberiségért küzdő osztály akaratának, hitének és vágyának a kifejezése. Milyen szép képek az Ábránd egy városi udvaron fájdalmas, már-már a tehetetlenségtől erőtlenségbe fulladás és csüggesztő képei 22 A humanizmus kérdéséhez. Korunk, 1934. okt. 846—847. 23 Szász János: Előszó Korvin Sándor „Éber lélekkel” című verskötetéhez. Bukarest, 1952. 17. 372