Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből - Irodalom - szocializmus 1. (Budapest, 1962)
Tamás Attila: Eszmélet (József Attila költői világképe)
telkeknek az a vidéke, mely korunkban a kapitalizmus forgalmával teszi értelmessé önnön sivár állapotát”.1 Leegyszerűsítenénk a mondat jelentését, ha csak azt a megállapítást olvasnánk ki második feléből, hogy a kapitalizmus magyarázza meg korunkban, miért vannak sivár külvárosi telkek, mi a sivárság oka. Igaz, József Attila elméleti írásaiban nem egyszer fogalmaz bonyolultan — de csak akkor, ha a mondanivaló maga is bonyolult. Itt is ebben kell látnunk az okot. Az ideabsztikus színezetű hegeli terminológia ezúttal is materialista lényegű gondolatot rejt. Értelmessé teszi önnön állapotát — azaz véletlenszerű, a lényegi összefüggések és törvények ismerete alapján meg nem érthető jelenségből szükségszerűvé, az összefüggések ismeretében megérthető jelenséggé lesz. Ami korábban sajnálatos, és bár gyakori, mégis esetleges, periferikus jelenség volt, az most ember és külvilág viszonyát egyetemesen jellemző, központi szerephez jutó jelenséggé lesz. így az első pillanatban talán szélsőséges szubjektivitásként ható önjellemzés is más színt kap, hiszen a „sivárság” élménye iránti sajátos, (máskor talán valóban szélsőségesen szubjektív) fogékonyság a kapitalizmus korában a valóság lényege iránti érzékenységet jelent. S megint előttünk áll a józsefattilai látásmód egyik fontos eleme: a világegészben „értelem”,2 rend van. „Van az égnek, a csillagoknak hangjuk?” — tette fel a kérdést évszázadokkal ezelőtt Kepler. „Igen, mondjuk mi — válaszol — mivel gondolatot adnak az embernek Isten dicséretéhez. így . . . feloldjuk az ég és a természet nyelvét, s hangjukat hangosabban hallatjuk . . .”3 — A középkor végének természettudósát is megragadta a világegész pontos megszerkesztettségének, kiszámítható törvények szerinti működésének látványa, s mint a legnagyobbak általában, megérzi, hogy mindez a maga egészében is mond valamit az ember számára, csak „föl kell oldania a nyelvét”. De itt még eleve megszabta a szavak irányát a hittétel, s bár a világnézet teljessége és szilárdsága a ma emberét is meg tudja ragadni, a vallomás esetleges őszinteségének hitelét gyengíti a föltételezés: hátha csak a kutató önigazoló szándékából fakadt, nem pedig legbensőbb élményből. De bárhogyan történt is: korszakok választanak el tőle, s „az ég és természet”, a világ dolgainak és jelenségeinek nyelvét újra meg kell oldani a huszadik század embere számára. Ennek a feladatnak a művészi megoldására vállalkozik József Attila. Nem önmaga, hanem egész osztálya nevében. Előbb idézett sorai úgy mutathatták, hogy számára a sivárság élménye jelentette a külváros, a külvilág „szavát”. Mi azonban nem állhatunk meg itt. Mindazokat az érzéseket, melyeknek kifejezéséért köteteket írt, nem merítheti ki egyetlen szó, egyetlen rövid levélbeni utalás. „Ha te tudnád, mi minden van e mögött a sor mögött!” — emeli föl figyelmeztetően az ujját József Attila az Elégia egyetlen, rövid mondatáról szólván. — Végig 1 Idézi Halász Gábor, Nyugat, 1938. 2 Ti. törvényei értelemmel fölfoghatók. Talán nem szükséges, hogy annál a költőnél, aki versben is leírta: „A való anyag teremtett minket”, részletesebben bizonygassuk, hogy a filozófiai materializmus alapján állt. 8 A Mysterium Cosmographicum első kiadásának ajánlásából — idézi Heisenberg: A mai fizika világképe (Gondolatfüggelék 48—9.) 373