Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből - Irodalom - szocializmus 1. (Budapest, 1962)
Kispéter András: A "Munkásírók" csoportja
A Mérleget a korabeli szocialista kritika örömmel fogadja, Szerdahelyi Sándor a Népszava hasábjain méltatja, s a szocialista irodalmi hagyományok legújabb hajtását üdvözli benne.52 A Mérlegben azonban van már egy zavaró momentum is, amely bizonyos ellenvéleményt vált ki a kritikusokból; ez Földeák János Uj irodalmi korszak előtt című bevezető tanulmánya, amelyben kifejti nézetét a munkásirodalomról. Földeák bevezetőjében először az első világháború után kibontakozó magyar irodalmat jellemzi és megállapítja róla, hogy Kassák Lajost és József Attilát kivéve, „ebben az irodalomban alig látni még a nyomát is az erjedő, alakuló és forrongó társadalmi és szociológiai problémáknak. Mintha nem is a mi irodalmunk lenne — írja —, hanem valami más, kiegyensúlyozottabb társadalmi körülmények között élő nemzet irodalma lenne, amely megengedheti magának azt a luxust, hogy megnyilvánulásaiban a mennyiséget, a statisztikával kifejezhetőt állítsa életképessége bizonyítására.” Majd magyarázatként hozzáfűzi: „De ne csodálkozzunk ezen. A polgárságot, a középosztályt legyezgette ez az irodalom. írói és költői is ugyancsak a nevezett társadalmi osztályból származnak, tehát jogosan nem is várhatunk tőlük mást, mint amit adtak.” Ezután azt fejtegeti, hogy a legutóbbi háromnégy évben jelentős változáson ment keresztül a magyar irodalom. „írók és költők emelkedtek föl a népből, az alsóbbnak nevezett társadalmi osztályokból. Kiemelkedésük nem osztályuknak megtagadása és elhagyása és a társadalmi ranglétrán való eggyel följebblépés volt — kiemelkedésük láthatóvá és hallhatóvá válást jelent csak s ha megkülönböztetésekkel kell élni irántuk, az nem lehet más, mint hogy osztályuknak szellemi képviselői, problémáiknak napirenden tartói és megoldásuk sürgetői, osztályuk vágyainak, külső és belső törekvéseinek kifejezői” — állapítja meg Földeák. Az új irodalom, a jövő irodalma szerinte a munkásirodalom, melynek „művelői munkások, akik között ahg akad egy-egy, aki otthagyhatta volna robotos kétkézi foglalkozását, hogy teljesen az irodalomnak dolgozhasson”. Ezután határozottan leszögezi: ,,. . . a munkásirodalmat nem a munkásság felé közeledett, polgári osztályból származó írók és költők jelentik, hanem tulajdonképpen azok az írók és költők, akik a munkásosztály szülöttei és maguk is munkások.” Szerinte az a különbség a munkásszármazású és más osztályokból jövő írók között, hogy: „A polgári és egyéb osztályok származott jai a munkásságról írnak, míg a munkásosztályból származó munkás írók és költők nemcsak a munkásságról, hanem a munkásságnak és a munkásságért is írnak.” Felpanaszolja, hogy a munkásmozgalom vezető rétege „éppen a munkásság soraiból származó művészek, írók és költők ellen viseltetik majdnem mellőzésnek vehető hányavetiséggel ... a polgári osztályból származott és a munkásságot »fölfedező« és tudomásul vevő írók és költők több méltánylást és több támogatást élveznek részükről, mint a munkás írók és költők.” A Népszava kritikusa vitatkozik Földeák cikkével; amellett, hogy méltányolja a tanulmányt, kifogásolja, hogy Földeák „származási alapon” elválasztja a munkásirodalmat az egész szocialista irodalomtól, és elhatá- 62 62 Népszava, 1942. jan. 4. 510