Szabolcsi Miklós - Illés László (szerk.): Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből - Irodalom - szocializmus 1. (Budapest, 1962)
Kispéter András: A "Munkásírók" csoportja
hogy túlságosan hosszú. „Most, hogy én is újból átolvastam, kissé tényleg lehetne tömörebb, úgy találom — írja. — De nem a »hossza és gyengesége« lehet az igazi ok a nem közlésre. Szakival találkoztam volt a matinén s én is kérdőre vontam. Cikkem hosszúságát ő is kifogásolta, de cenzúra szempontból mondta közölhetetlennek. Ezenkívül kijelentette, hogy ezt a vitát lezártnak tekintik s nem közölnek több hozzászólást. Tehát ne is zaklasd őket. Én sem álltam le vitázni, áprilisi előadásomban valóban sokkal jobban elmondok mindent.”97 Tehát Nagy István még a Magyar Útban megjelent cikk után sem látja be, hogy a vita további folytatása nem volna helyes, hanem saját igazuknak a tudatában úgy érzi, méltánytalanság a Népszava részéről, hogy a vitát lezárta. Vaádéknak azt a tanácsot adja, hogy: „A vitát ne erőltessétek, most már művekkel muszáj cáfolni.”98 Közben egy újabb kellemetlenség is adódott; a Magyar Élet című folyóiratban Nagy Istvánnak megjelent egy írása, amely nagy visszatetszést keltett szocialista körökben. Fodor József is, aki a Vaád Ferenc cikke után igen meleg hangon ír a munkásírókról,99 rosszalását fejezi ki, mert valóban az a látszat, mintha a „munkásírók” a fasiszta jellegű körökkel lepaktáltak volna. A Magyar Élet ugyanis zavartkeltő szándékkal hozta Nagy Istvánnak egy már régóta ott heverő írását, s ez a szándéka sikerült is. A munkásság soraiban az egyszerű munkások is felfigyeltek rá; egy munkás például levelet ír Vaád Ferencnek és megkérdezi, hogy az a Nagy István, aki fasiszta lapokba is írogat, azonos-e az ő barátjukkal.100 A „munkásírók” a vita következtében igen nehéz helyzetbe kerültek; a látszat valóban az volt, mintha igazuk lett volna azoknak, akik antiszemitizmust, fajiságot szimatoltak náluk. Elkerülhetetlen volt tehát, hogy tisztázzák saját helyzetüket. Mivel azonban a szocialista sajtóban erre mód nem nyüt, valami mást kellett kitalálniok. Egyrészt Nagy István tanácsát követve megkísérelték valóban müvekkel vitázni: különböző műsoros esteket rendeztek, ahol Ady, József Attila és más nagy költők versei mellett saját írásaikkal szerepeltek. Igaz, ilyen előadásokat már évek óta rendszeresen tartottak, de most megpróbálták azt is, hogy előadás előtt a műsorban szereplő munkásírókat népszerűsítsék, életüket és munkásságukat ismertessék. Egyik ilyen műsoros estre — melynek bevezetésére őt kérték meg — vonatkozik Nagy István alábbi levele. Nagy István tanácsokat ad a műsorra vonatkozóan s ebből következtetni lehet annak jellegére: „Kolozsvár, 1943 febr. 24. Kedves Barátom! Az előadást vállalom, jó hogy kitolódott az est, mert tényleg alaposan fel kell készülni. A műsortervezetből azonban úgy látom, hogy sok a vers. Ha már olyan jelentős kiállásra készültök, akkor legalább még két elbeszélést kellene közbeiktatni, mert úgy látom, hogy a lekicsinylés elsősorban a munkásírók prózája ellen irányul. Ezen az esten valóban prózában és lírá-97 Nagy István levele Vaád Ferenchez. Kolozsvár, 1943. márc. 12. 98 Uo. 99 Független Magyarország, 1943. febr. 1. 100 Az eredeti Vaád Ferenc birtokában. 527